Több elsőéves, magasabb ponthatárok – ObudaMost

Magasabb ponthatárok mellett hat százalékkal több diákot vettek fel idén az Óbudai Egyetemre, mint tavaly – írta az MTI.

Idén szeptemberben 2876 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az egyetemen. A közleményben az egyetem rektora rámutatott arra: annak ellenére nőtt a felvettek száma, hogy összességében kevesebben jelentkeztek magyar felsőoktatási intézményekbe.

Kovács Leventét idézve azt írták: komoly siker, hogy több szakon – például mérnökinformatikus, gazdálkodás és menedzsment – a ponthatárt jelentősen magasabb szinten húzták meg, mint tavaly.

A mérnökinformatikus mesterképzési szak volt a legnépszerűbb, az elsőhelyes jelentkezések számában 140 százalékot meghaladó túljelentkezés volt. A szakok közül itt kellett a legmagasabb minimumpontot elérni, 368 pontot. Hasonlóan népszerű volt két gazdasági alapképzési szak is, a kereskedelem és marketing szakon 319, míg a gazdálkodási és menedzsment szakon legalább 303 pont volt szükséges a tanulmányok megkezdéséhez – ismertette Kovács Levente.

A rektor szerint fontos előrelépés, hogy kaposvári és salgótarjáni képzéseik iránt is nőtt az érdeklődés. Úgy fogalmazott: az Óbudai Egyetem meghatározó feladatának tartja, hogy a helyben megszerezhető diplomával segítse az adott régió tehetséges fiataljait, erősítse a térség gazdasági fejlődését.

Az Óbudai Egyetem mindig is nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatorientált képzésre – emelte ki a rektor, hozzátéve, az intézmény mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyorsan változó gazdasági igényekhez igazítsa képzési rendszerét.

Jelenleg is dolgoznak egy olyan rugalmasan alkalmazkodó tanterv kidolgozásán, amely kiemelten fókuszál a középiskola és a felsőoktatás eltérő követelményeinek fokozatos összehangolására, valamint a mai digitalizált ipari trendeknek is megfelel.


'22. 07. 25.

Feliratkozom hírlevélre