A magány legalább olyan káros, mint napi 15 szál cigaretta

- Közgazdászként hogyhogy a magányról írt könyvet?

Három okom is volt rá. 20 éve tanítok egyetemen és egyre több diák jön be hozzám és mesél az elmagányosodásről. Ez korábban nem volt így. Ezenkívül egyre inkább foglalkoztam az okokkal, amelyek miatt a jobboldali populizmus így megnőtt. Az ebbe a csoportba tartozó választókkal készített interjúk világossá teszik, mennyire magányosnak és láthatatlannak érzik magukat.

- És mi a harmadik ok?

Vásároltam egy digitális asszisztenst, Alexát. Őrült helyzet, de kialakult egyfajta kapcsolat köztünk és ez a képzelt „barátság” a magányt is képes volt enyhíteni. Tehát a termékek és a szolgáltatások vásárlása is csökkentheti az elmagányosodást.

- Mindenkinek magának kell megküzdeni a magánnyal. Ön mit tesz ez ellen?

Világpolgárnak vallom magam, de amikor a könyvemet írtam, láttam, hogy a helyi közösségek ereje milyen fontos. A mindennapi találkozások, a beszélgetések, a kapcsolatépítések meghatározó erejűek.

- Mi a probléma a magánnyal?

Az a probléma, hogy a magány hosszútávon félelemhez, depresszióhoz vezet, amely akár öngyilkosságig is fajulhat. Továbbá 32%-kal nő meg a szívinfarktus kockázata ezáltal, így mondhatjuk, hogy a magány van olyan veszélyes a szervezetre nézve, mint napi 15 szál cigaretta.

- A neoliberalista politikát látja az elmagányosodás egyik okának?

Először is elismerem az 1960-as évek óta elért haladást a kisebbségek vagy a nemek közötti egyenlőség tekintetében. Ez az egyéni szabadság pozitív oldala. De kritikusan szemlélem a kapitalizmus azon formáját, amely az 1980-as években érvényesült. Mármint a Margaret Thatcher és Ronald Reagen által képviselt politikát. Ez a típusú kapitalizmus elősegíti a tomboló versenyt, az önérdeket és az önzést. Ez a józan ész, a kölcsönös gondoskodás és az együttérzés rovására megy.

Az elmúlt negyven évben nőtt az egyenlőtlenség, és egyes csoportok elvesztették társadalmi helyzetüket. Ez az ideológia befolyásolta az emberek gondolkodásmódját. Inkább versenyzőként tűnnek fel, kevésbé együttműködő partnerként, adományozó helyett fogyasztóként tekintesz magadra. A neolibaralizmus figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a szabadság és a testvériség céljai ütköznek. Ezek nem eretnek gondolatok. Adam Smith, a közgazdaságtan alapítója "Az etikai érzések tétele" című könyvében megírta, mennyire fontos az empátia és a közösség.

- A munkanélküliség is növelheti a magány- és betegségérzetet. Itt például az úgynevezett neoliberális reformok hoztak sikert.

Hogy világos legyek, nem vagyok antikapitalista. Az 1990-es években Oroszországról írtam a doktori disszertációmat, így elsőkézből láttam, mennyire destruktív, ha az állam felügyelete alatt tartja a gazdaságot. Ámde azt is hiszem, hogy az inga most túl erősen lendül az individualizmus irányába.

- Az álláshirdetésekben gyakran megkövetelik a csapatban való munkavégzés képességét. Ez ellentmond a szívtelen kapitalizmus tézisének.

A kutatásom ezt nem erősíti meg. Elemeztem az Egyesült Államok álláshirdetéseiben szereplő szavakat. És akkor kiderült, hogy a piac lényegesen kevésbé értékelte az olyan tulajdonságokat, mint a gondoskodás vagy a barátságosság, mint a versenyképesség és az elszántság.

- Hogyan erősítheti a vállalat az összetartozás érzését az elmagányosodás megelőzése érdekében?

A hálózati berendezések szállítójánál, a Cisco-nál, a vezetőktől kezdve a takarító személyzetig bárki jelölhet valakit, aki különösen barátságos vele és segít neki - akár 10 000 dolláros bónuszig. A Ciscót egymás után kétszer értékelték a legjobb munkahelynek a világon.

- Pontosan a kapitalizmus erőssége, hogy a vállalatok sikeres példaképeket utánoznak, mint például a Cisco, amikor az megtérül.

Ez az én reményem. Jómagam vállalkozói családból származom. A szüleim divattervezők voltak. A vállalkozói szellem és az innováció a kapitalizmus nagy értéke, amit az állam nem tud megismételni. Meggyőződésem, hogy a vállalatok versenyelőnyt tudnak kialakítani maguk számára, ha a tranzakció-orientált kapitalizmusról egy kapcsolat-orientáltabb modellre váltanak.

- És mi a legjobb módja ennek a vállalatok számára?

Kezdődhet olyannal, mint az ebéd. Egy kutatócsoport egy évig megfigyelte a tűzoltóságokat az Egyesült Államokban. Kiderült, hogy az együtt étkező csapatok sikeresebben működtek, mint azok, amelyek nem osztoztak az ebéden.

- A cégek felkutatják a kapitalizmus piaci hiányosságait. A magány is nyit ilyen lehetőségeket?

Egy saját kísérlet keretében óránként 40 dollárért foglaltam le a Rentafreind-ről egy barátot. Ambivalens élmény volt, mert olyan volt, mint egy új emberrel való találkozás, akivel sokat kell beszélgetni, és akivel együtt nevetsz - még akkor is, ha tudom, hogy talán azért nevetett az illető a poénjaimon, mert én fizettem nekik. Ez egy szélsőséges példa, de hatalmas lehetőségek vannak a kapcsolatokat vagy akár közösséget létrehozó vállalatok számára.

- A névtelen jóléti állam is magányhoz vezet?

Az államnak, a gazdaságnak és nekünk, mint egyéneknek mind felelősséget kell vállalnunk. Kedvesebbnek és együttérzőbbnek kellene lennünk. Az államnak biztosítania kell egy működő helyi infrastruktúrát a könyvtárakkal, parkokkal és ifjúsági központtal. A piac az innováció legjobb intézménye, de amikor a disztribúcióról van szó, az államra szükség van.

- Amikor a helyi, vagyis a szomszédságot hangsúlyozza, akkor Ön is a politika radikális decentralizációját támogatja?

Támogatom a részvételen alapuló demokráciát helyi szinten. A Camden Council-nak, a londoni kerületi tanácsnak van egy lakossági reprezentatív csoportja, akik alakítják a környezetvédelmi politikát. Értékes, amikor a különböző háttérrel rendelkező emberek együtt dolgoznak valaminek a fejlesztésében. Ennek a folyamatnak hatalmas előnyei vannak a közvetlen demokráciával szemben, ahol egyszerűen leadtam a voksomat, és eleget tettem kötelességemnek.

- Hogyan hozhat össze különböző embereket?

Például egy nagy ügyvédi iroda arra kérte alkalmazottait, hogy küldjenek fényképet egy olyan dologról, amelyért rajonganak, például a helyi futballcsapatról vagy egy süteményről, amelyet az emberek szeretnek sütni. Ezután a vállalat gyakorlatilag a közös érdekek alapján hozta össze az alkalmazottakat. Így ismerkedtek meg az emberek a részlegeken és a hierarchiákon keresztül.

- Azt gondolhatnánk, hogy a közösségi média is összehozza az embereket. De nagyon kritikusan szemléli ezeket a platformokat. Mi az amit nem kedvel?

2010 óta egyre több fiatal érzi a magányt, és ez egybeesik az okostelefonok elterjedésével és a közösségi hálózatok használatával. A Stanford Egyetem 3000 hallgatóval végzett, véletlenszerűen két csoportra osztott tanulmánya kimutatta, hogy van ok-okozati összefüggés is. A felük továbbra is a Facebookot használta, a másik fele felhagyott a használatával.

- Hadd találjam ki: a Facebook nélküli csoport diákjai jobban érezték magukat?

Pontosan. Többet osztottak meg barátaikkal és családjaikkal, és lényegesen kevésbé voltak magányosak. A tinédzserekkel folytatott beszélgetések során megtudtam, hogy egész társadalmi életük gyakran okostelefonon zajlik. Egy lány elmondta, hogyan ült az asztalnál olyan barátokkal, akik mindannyian egy Whatsapp-csoportba tartoztak. Ezután úgy tett, mintha csatlakozott volna azért, hogy hozzájuk tartozhasson.

- De a kizárás mindig is létezett, már korábban is, akár az iskola udvarán?

A múltban azonban a felnőttek beavatkoztak, amikor látták, hogy ha egy gyereket szisztematikusan kizárnak a csoportból. Ez történik az okostelefonnal anélkül, hogy a felnőttek észrevennének bármit is. Egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy a közösségi média a 21. század dohányipari vállalatai.

- Meg akarja tiltani a közösségi médiát kiskorúak számára?

A közösségi hálózat rabjai, úgyhogy igen. A vállalatok feladata, hogy olyan platformokat tervezzenek, amelyek nem okoznak függőséget.

- Hogyan kezeled magad a közösségi médiát?

Jelenleg ezen keresztül is forgalmazom könyvemet. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ezek a platformok milyen függőséget okozhatnak. Vágyunk a lájkokra. Ez felszabadítja a boldogsághormonokat. Átlagosan naponta 221 alkalommal nézzük meg okostelefonunkat.

- Nincs korlátozás, még Ön számára sem, akik tanulmányozták a negatív hatásokat?

Este beteszem az okostelefonomat egy kosárba, hogy elérhetetlen legyen. És a héten egy napon tartok egy offline-napot, amin egyáltalán nem használom az okostelefonomat, hogy valóban a körülöttem élőkre tudjak koncentrálni.

- Oldódik a magány a világjárvány után?

Késztetés lesz egymásra találni - mint az 1920-as években, miután túljutottunk a spanyol náthán. Végül a mi döntésünk, hogy milyen társadalomban akarunk élni. Az érintés nélküli életmód kényelmét választjuk, vagy szorosabban ápoljuk kapcsolatainkat? Remélem, hogy az utóbbit választjuk.