Gulyás: Megszűnik az ingyenes parkolás, fennmarad a hitelmoratórium – ObudaMost

A kabinet szerdán döntött, hogy augusztus végéig változatlanul fennmarad a hitelmoratórium, és arról, hogy hazánk nem kíván többet részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzésben.

Nem hosszabbítja meg a kormány az ingyenes parkolást, keddtől fizetni kell – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón. Erről az oltási program áttekintését követően döntött a kormány. A hitelmoratóriumot tovább fogják fenntartani. A kormány szerdán több olyan intézkedést is hozott, amiket az ötmillió beoltott elérése után vezetnek be, ezeket az Operatív Törzsnek küldik meg.

Gulyás arról is beszélt, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében nem kíván Magyarorsozág részt enni. 2022 végéig több mint 10 millió oltás áll majd rendelkezésre, ötmillió felett le fog lassulni az oltási program, körülbelül 6 millióig lehet eljutni az oltásokkal – mondta. Ehhez képest lesz még 10 millió vakcina, ha szükség lesz újraoltásra, akkor midnekit újra tudnak oltani ezekkel, akár csak Pfizer és Moderna vakcinával is. Szerinte 2022 második félévétől kezdve Magyarország saját vakcinát is képes lesz előállítani. Nem akarnak további 19 millió Pfizer-vakcinát beszerezni, mert van kellő tartalék.

Az otlásban Európa-bajnokok vagyunk…, az indiai mutáns még nem jelent meg, de potenciális veszélyforrás, ezért a járványügyi intézkedések egy részét tudják csak feloldani, egy másik részét a védettek számára fogják feloldani.

A részletes intézkedéseket pénteken ismerteti Orbán Viktor miniszterelnök.

Gulyás Gergely előtte ismertette a beadott oltások számát. Ebből következik szerinte hogy a pünkösdi hétvégén el fogjuk érni az ötmillió oltottat. Mindenkit arra kért, hogy regisztráljon és oltassa be magát, 1-2 napon belül beoltathatja magát bármilyen vakcinával. Még mintegy 60 ezer vakcina van a Szputnyikból első oltásra, és 230 ezer Pfizer-vakcinára is lehet jelentkezni. Korábban a fertőzötteket 3 hónapig nem oltották, de mivel most már van elegendő oltóanyag, ezért őket is beoltják, ha kérik, akár a fertőzés után 3 hónapon belül is.

Beszélt a veszélyhelyzetről, amit addig tartanak fent, amíg arra szükség van. Lesznek olyan szabályok, amit tovább tartanak fenn, például a hitelmorítórium – amit augusztus 31-ig áll szándékukban meghosszabbítani -, vagy a lejáró okmányok elfogadása. A kormány szándéka ugyanakkor, hogy a héten elfogadott jogszabályban meghatározott őszi határidőnél korábban visszavonja a vészhelyzetet.

A kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy az ausztriai beutazás nem egyértelmű, a Sinopharm és Szputnyik vakcina elfogadása még kérdéses, erről tárgyalnak Ausztriával. Európában még nincs olyan szisztéma, ami biztosítaná a szabad utazást – mondta. Az informatikai fejlesztés sem készült még el, a külön megállapodások ezért fontosak, mert így lehet utazni például Horvátországba és Szlovéniába.

A szuperkórházról azt mondta, hogy lesz, az előkészítési munkálatok gőzerővel zajlanak. A tervek év végére elkészülnek, utána folytatódhat a beruházás. Magyar költségvetési forrás van rá, az uniós hitelt nem hívtuk le, de a támogatási részre igényt tartunk. Ha szükséges projekt alapon hitelt vehetünk fel, 2023-ig ezt még meg lehet tenni.

A hitelmoratóriumot augusztus 31-ig meghosszabbítják – mondta, majd a következő mondatban már szeptember 30-át elmített. Azt is mondta, hogy később is lehetséges lesz, hogy valaki bentmaradjon a hitrelmoratóriumban, ezt valószínűleg külön kell majd kérnie a banktól.

A diplomás nyelvvizsga-amnesztiáról azt mondta, hogy egyszer hoztak ilyen döntést, jogos morális érveket is látnak emellett, még nem döntöttek róla, közben jelezte, hogy a főpolgármesternek sem volt nyelvvizsgára szüksége a diplomához.

Az izrael ügyében nem támogatott közöt uniós nyilakozatról azt modnta, hogy elfogadhatatlan, hogy a Hamaszt és Izrael államot azonos szinten kezelő nyilatkozat legyen – indokolta a lépést. Szerinte nincs szó arról, hogy a magyar külpolitika sorozatosan megvétózná az uniós nyilatkozatokat.

Az önkormányzati lakások értékesítéséről azt mondta, hogy több polgármesterrel is egyeztetett erről, akik számtalan javaslatot és kritikát fogalmaztak meg. Böröcz László javaslatáról azt mondta, hogy egyezik a kormány céljával, hogy tulajdonosok legyenek az emberek. Szerinte a határozatlan idejű bérbeadási forma szinte tulajdon jellegű. A javaslat szerinte jó irányú. Azokat az önkormányzatokat támogatják, akik határozott idejű bérlettel segítik a lakhatást, a határozatlan idejű erre nem igazán alkalmas.

Karácsony Gergely Fudan-egyetemmel kapcsolatos megnyilvánulása szerinte a nyelvvizsgaügy elé tartott fügefalevél, a járvány utáni újraindítás közben a Fudan-egyetem ügye nem tartozik a legfontosabb ügyek közé. Szerinte lesz idő tisztázni a vele kapcsolatos vitákat és kérdéseket.

A költségvetési tanács költségvetéssel kapcsolt véleményéről azt mondta, hogy csak vélemény, nincs alkotmányos relevanciája. Szerinte azt elismerték, hogy a költségvetés államadóssgcsökkentést eredményez.

A minimálbér adómentességéről azt mondta, hogy a minimálbért emelni kell, a Gyurcsány-kormány, ami ezt korábban lehetővé tette, az alig emelte a minimálbért. Abban az időszakban 50, most 150 százalékos volt az emelés. Szerinte a legszegényebbek az emeléssel járnának jól.

Mi a jelentős és radikális emelés mellett állunk.

Az egészségügyi rendszer átalakításáról azt mondta, hogy már a szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel elindult ez, a finomhangolásra nyitottak.

Mikorra készülhet el a KRESZ-módosítás, ami az elektromos kerékpérok és rollerekre vonatkozó szabályokat is tartalmazza? Ez egyelőre kidolgozás alatt áll, a következő hetekben-hónapokban döntenek róla.

A 2022-es Giro d’Italiról még nincs végleges megállapodás, az érintett polgármesterek kérték, hogy a tavaly elmaradt eseményt pótolják, próbálnak megegyezni a szervezőkkel, nem kizárt, hogy lesz verseny.

A GDP-adattal kapcsolatban, azt mondta, hogy 4,3 százalékos növekedésre számít, de reméli, hogy a gazdaság elérheti ugyanazt a szintet, ami a járvány előtt volt.

Az orvosok, asszisztensek pedagógusok beoltottságáról, hogy ezt joga van-e egy paciensnek szülők ezt megtudni. Azt mondta, hogy nem, de látja ennek a jogosságát. Azt mondta, hogy az ott dolgozók 90 százaléka beolttatta magát, nagy részük védett. Elviekben lehet olyan, aki nincs beoltva. Nem zárkóznak el attól, hogy tárgyaljanak erről az értelmes felvetés.

Idén is több Balaton, kevesebb Adria lesz a kérés a nyaralással kapcsolatban? Csak azt kérik, hogy midnenki tartsa be a szabályokat. Most úgy látják, hogy a lakosság 2/3-a hazai nyaralást tervez.

Ha jövőre kormányváltás lesz, a kormány által kinevezett egyetemi kuratóriumi tagok hajlandóak lesznek lemondani? Függetlenek, elndöntheik mit tesznek.

Megszületnek júniusig az utazásokhoz szükséges kétoldali megállapodások? Nehéz megmondani ,hogy mi lesz a helyzet, a déli államokba jó eséllyel lehet majd a magyar igazolgánnal utazni.

A védettségi applikációt elfogadják majd a határon? Aki elfogadja a kártyát, az el fogja fogadni az applikációt is – mondta.

A beutazó külföldi turisták, hogyan tudnak majd szállást foglalni? A védettségi igazolásukat minden szolgáltatónak el kell fogadnia.

SMA-kezelésre hány kérelem érkezett? Egy kislány már megkapta a térítésmentes ellátást, közel száz SMA-s beteg áll kezelés alatt közülük 70 gyermek.

Dunaúváros ügyéről, ahol különleges gazdasági övezetet akarnak kialakítani egy jelentős beruházás miatt, azt mondta, hogy azért fontos a gazdasági övezet kialakítása, hogy ne egy településnél maradjon a beruházásból származó bevétel, szerinte az, hogy Dunaújváros nem részesedhet az Iváncsai beruházásból, az egy ellenzéki javaslat miatt van.

Álló koncertekről azt mondta, hogy holnap dönt az ügyben az operatív törzs,

a kormány megengedő javaslattal élt.

Forrás: hvg.hu


'21. 05. 20.

Feliratkozom hírlevélre