Újra kiírják a Lánchíd felújítására a közbeszerzést – Obuda Most

A korábbi kiírást a Közbeszerzési Hatóság által támasztott követelmények miatt kellett átírni, Karácsony Gergely szerint az új követelmény alkalmas a verseny szűkítésére, a híd felújítás viszont nem tűr halasztást.

A Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ Igazgatósága a mai napon eleget tett a Közbeszerzési Hatóság újonnan támasztott követelményeinek – áll a BKK közleményében. Mint hozzátették: ez sajnálatos módon azzal jár, hogy csak azok a cégek indulhatnak, amelyek az elmúlt 8 évben részt vettek hídépítésben. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK azt szerette volna, hogy ez az időszak 10 év legyen, több cég indulhasson, és nagyobb legyen a verseny.
Az augusztus 4-i igazgatósági döntés lehetővé teszi, hogy a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődjön.

Karácsony Gergely főpolgármester a Közbeszerzési Hatóság döntését közösségi oldalán úgy kommentálta, hogy “A döntéssel nem értünk egyet, az eredeti kiírást jogilag is megalapozottnak tartjuk. Mégis, a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgető szüksége nem ad más lehetőséget, mint a kormányzati hatóság előírásának beépítését a kiírásba. Ezt a BKK igazgatósága haladéktalanul megteszi, a Lánchíd felújítását tehát ez nem hátráltatja. Tegyük hozzá: a politikai viszonyok ismeretében az lett volna a nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást.”


'20. 08. 05.