Életfogytiglanra ítélték az óbudai ovónő gyilkosát – ObudaMost

A 67 éves vádlott lánya élettársának az anyjával végzett.

Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy 67 éves férfi ellen. A vádlott gyakorlott lövőnek számított, egyesületi tag volt, versenyeken is részt vett. Lányával és annak élettársával élt egy közös ingatlanban, később azonban megromlott a viszonyuk, ezért a fiatalok az élettárs családjához költöztek.

A férfi nem tudta elfogadni lánya döntését, ezért elhatározta, hogy megöli a másik család egyik tagját, az élettárs óvónőként dolgozó édesanyját, akit szintén felelősnek tartott a történtekért. A vádlott 2018. november 21-én magához vette a lőszerrel betárazott, engedéllyel tartott lőfegyverét, és az óvónő reggeli, munkába járási útvonalához ment a III. kerületbe. A férfi négy célzott lövést adott le lánya élettársának anyjára, aki az elszenvedett sérülések következtében életét vesztette.

Ezt követően a vádlott a közelben öngyilkosságot kísérelt meg, a rendőrök azonban rátaláltak és elfogták, majd kórházba szállíttatták.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A Fővárosi Ítélőtábla 2020. június 26-án kihirdetett jogerős ítéletével – helyt adva a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványának – megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében hozott elsőfokú döntését és 20 év fegyházbüntetés helyett életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta azt a jelenleg 67 éves elkövetőt, aki 2018. november 21-én előre kitervelten, szeretetféltésből több lövéssel végzett ki egy óbudai óvónőt.

A másodfokú bíróság döntése értelmében az elkövető 25 év elteltével, 92 évesen kerülhet legkorábban feltételes szabadságra.

Forrás: https://hvg.hu/


'20. 06. 29.

Feliratkozom hírlevélre