Megerősítették: Böröndi Tamás koronavírusban hunyt el – ObudaMost

Alapbetegsége nem volt.

Mint arról hírt adtunk, hétfőn este elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója, megannyi színházi darab és a Szomszédok állandó szereplője 

A Blikk információi szerint a Szomszédok egykori közkedvelt Nagy tanár ura koronavírussal küzdött. Ezt a család engedélyével a teátrum saj­tóreferense, Kristóf Hajnalka meg is erősítette lapunknak.

Nem küzdött semmilyen alapbetegséggel, makkegészséges és életerős volt, amikor elkapta a fertőzést

– mondta Kristóf.

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV Start Plusz című műsorában arról beszélt, szeretett kollégája közel három hétig küzdött a betegséggel.

– Tamás 19 napja volt kórházban és harcolt keményen. És amikor nézem azt a csoportot, amit Anna, Götz Anna, a felesége létrehozott, hogy küldjük az energiát Tamásnak, akkor is látom özönleni rá az üzeneteket. Hány ember volt, aki szerette… – mondta elcsukló hangon Csutka.

Forrás: Blikk


'20. 11. 25.

Feliratkozom hírlevélre