tokió – ObudaMost

#tokió

Sport

Bronzért játszhat a magyar női vízlibada-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 8-6-ra kikapott a spanyoloktól a tokiói olimpia csütörtöki elődöntőjében. Bíró Attila szövetségi kapitány együttese csak a második negyedben szerezte meg az első gólját, végig hátrányban volt, az Európa-bajnok ellenfél többször is négy góllal vezetett, és biztosan győzött.A magyarok szombaton a bronzéremért szállnak vízbe, akárcsak az utóbbi három olimpián, amikor rendre a

Sport

Pénteken kezdődik a tavalyi olimpia

A koronavírus-járvány miatt még a sportolók számára is szigorú előírások lesznek érvényben a tokiói olimpia jövő pénteki nyitóünnepségén. “A bevonuláson részt vevő versenyzőknek a stadionon kívül két-, belül pedig egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és végig maszkot kell viselniük” – jelentette ki csütörtökön Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki kifejtette, nem tudja megmondani,

Sport

Teljes dohányzási tilalom a tokiói éttermekben

A tokiói olimpiára, illetve paralimpiára történő felkészülés jegyében teljes körűvé vált a dohányzási tilalom a japán főváros éttermeiben. A passzív dohányzás káros hatásainak kiküszöbölésére tervbe vett intézkedést Tokió kormányzata szakaszosan vezette be – emlékeztetett rá az insidethegames.biz oldal. Az első megszorítást 2018 júliusában jelentette be, a teljes körű tiltás pedig – annak ellenére, hogy mindkét

Feliratkozom hírlevélre