színház – ObudaMost

#színház

Oktatás

További 26 oktató mondott fel a Színház és Filmművészeti Egyetemen

Tömegével adták be február 19-én, pénteken a felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói: a közleményük szerint több mint húsz tanár döntött úgy, hogy nem folytatja tovább a tanítást az intézményben – írja a hvg.hu. A pénteken postázott felmondások mostanra valószínűleg már megérkeztek az egyetem vezetéséhez, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumához.

Kultúra

Kossuth-díjakról döntőbizottsági tag lett Vidnyánszky Attila

Orbán Viktor személyesen kérte fel a bizottság tagjait. Bekerült Eperjes Károly is. Vidnyánszkynak így már kilenc fontos pozíciója van. A Magyar Közlönyben jelent meg személyesen Orbán Viktor aláírásával egy névsor arról, kiket kért fel a miniszterelnök a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottságba, egyéves időtartamra – vette észre a 444. A bizottság egyik új tagja Vidnyánszky Attila is. Vidnyánszky Attila

Kultúra

Szűk körű társulati ülésen búcsúztatták Jordán Tamást

A vírushelyzet miatt a szokásosnál szűkebb körű társulati ülésen, a sajtó jelenlétében búcsúztatták csütörtökön Szombathelyen Jordán Tamást, a Weöres Sándor színház alapító igazgatóját, aki ünnepélyesen – a város polgármesterének közvetítésével – átadta a teátrum “mindent nyitó kulcsát” utódjának, Szabó Tibornak. A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze érzelmesen, ugyanakkor a tőle megszokott színpadi játékossággal idézte fel az elmúlt

#színház

Kultúra

Elhunyt Sas József

Elhunyt Sas József színművész és színházigazgató, érdemes, kiváló művész, Jászai Mari-díjas és Erzsébet díjas színművész – értesítette Sas József családja az ATV-t. Sas József vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő. Sas József 1939-ben Békéscsabán

Kultúra

Krúdy- és Örkény-mű operaváltozatai láthatók a héten az OperaSzerdában

Krúdy Gyula és Örkény István műveiből született operák keresztmetszetét közvetíti a Magyar Állami Operaház január 13-án az OperaSzerdában. Kenessey Jenő Az arany meg az asszony és Tóth Péter Tóték című egyfelvonásosainak legszebb részletei 20 órától láthatók ingyenesen az intézmény Facebook-oldalán és az Origón. A művek keresztmetszetét Németh Anikó jelmezeinek felhasználásával Gábor Sylvie állítja színpadra. Zongorán

Kultúra

Scherer Péter kapta a Karinthy-gyűrűt

Idén Scherer Péter Jászai Mari-díjas színésznek ítélték oda pályatársai a Karinthy-gyűrűt – írj a Színház Online. Közel négy évtizedig tartott az a hagyomány, hogy évente egy fogadás keretében kapják meg a Karinthy-gyűrűt a Rádiókabaré elmúlt évadában kiválóan teljesítő humoristák. Ma már azonban nem feltétel, hogy a gyűrű nyertese rendszeresen fellépjen vagy maradandót alkosson a Rádiókabaréban,

Kultúra

Elhunyt Pécsi Ildikó

December 5-én, gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára – közölte a szomorú hírt Gödöllő város hivatalos oldala. Pécsi Ildikó a Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962-66), a Vígszínház (1966-70), a Mikroszkóp Színpad (1970-73), a kecskeméti Katona József Színház (1973-76), a

#színház

Kultúra

Máté Gábor további öt évig marad a Katona József Színház élén

Újabb öt évig marad Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője. A pozíciót 2026-ig töltheti be. „A budapesti frakciók többségének támogatásával Karácsony Gergely főpolgármester 2020. november 25-én újabb öt évre Máté Gábort nevezte ki a Katona József Színház élére. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező 2021. február 1. és 2026. január 31. között töltheti

Közérdekű

Milliós bírságot is kaphat, aki szabályt szeg

Akár egymillió forint bírságot és egy éves bezárást is kaphat az a mozi, színház, vagy sportklub, amelyik nem tartja be a most bevezetett új szabályokat. Mától ugyanis csak minden harmadik széken és végig maszkban lehetnek a nézők. A kormány elismerte, hogy a fociklubok között eddig is voltak olyanok, amelyek nem tartották be a maszkviselés szabályait.

Belföld

15 ezerre büntethetik, aki nem visel maszkot

A maszkviseléssel kapcsolatos bírságokról döntött a rendkívüli közgyűlés. A főpolgármester múlt héten hívta össze hétfőre a Fővárosi Közgyűlést, amelynek legfontosabb napirendi pontja volt a maszkviselési szabályok megváltoztatása a vírus elleni hatékonyabb védekezés érdekében. A közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amely szerint kötelező lett a fővárosi mozikban és színházakban, valamint a hasonló intézmények zárt tereiben,

Feliratkozom hírlevélre