szilveszter – ObudaMost

#szilveszter

Kerületünk

Vádat emeltek az óbudai anyagyilkos nő ellen

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki szilveszterkor megölte anyját Óbudán. A vádhatóság a vádlott kényszergyógykezelését indítványozza. Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a 62 éves nő, aki fiatal kora óta pszichiátriai gyógykezelés alatt állt, anyjával élt együtt egy III. kerületi lakásban. Anyagi és egyéb nehézségeik miatt azt tervezték, hogy elköltöznek, erre azonban nem

Belföld

M. Richárd drogbulit tartott a pizzázójában szilveszterkor

Az ATV Híradó információi szerint kábítószer birtoklás miatt előállították M. Richárdot. Az ATV Híradó az újév első napján értesült arról, hogy az M. Richárdhoz köthető Nyugati téri pizzázóból 10 embert kábítószer birtoklás miatt előállítottak. Információnk szerint egyikük M. Richárd volt. Az ATV megkereste M. Richárdot és ügyvédjét is. Az ügyvéd azt írta, „ügyfelem az eljárás

Belföld

Közel száz ember került detoxikálóba

Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt – közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között összesen 1028 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt.

#szilveszter

Belföld

Felmentést kapnak a kijárási tilalom alól az állatvédők a szilveszteri petárdázás miatt

Szilveszter éjszakára felmentést kapnak a kijárási tilalom alól az állatvédők, hogy segíthessenek a bajba került kutyákon, jelentette be az állatvédelemért felelős miniszteri biztos kedden – írja a 444.hu. Ovádi Péter miután kijárta a Belügyminisztériumnál, és a rendőrségnél a “könnyítést,”felhívta a figyelmet, hogy az állatvédő is csak akkor lehet az utcán, ha bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, az

Uncategorized

Idén tilos lesz a szilveszteri petárdázás

Érvényben marad a kijárási tilalom, ennek betartása érdekében a kormány megtiltja az engedélyezett tűzijátékok forgalmazását és felhasználását is. A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán.  Petárdát máskor sem

Belföld

162-en hunytak el egy nap alatt

5047 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 276 247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 beteg, így az elhunytak száma 6784 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 189 694. 7807 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 610-en vannak lélegeztetőgépen. A kormány további egy hónapig meghosszabbította a szigorításokat, tehát január 11-ig fennmarad

Belföld

Gulyás: A szilveszter biztosan nem lesz kivétel

December 21-én dönt a kormány arról, hogy a karácsonyi időszakra milyen szabályok legyenek érvényben, emlékeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Mint mondta: noha mindenki szeretné, ha karácsonykor a családok együtt lehetnének, de látni kell, hogy a legfontosabb, hogy a vírus terjedése lassítható legyen. Az már biztos, hogy szilveszterkor nem lesz változtatás, így a tízfős

#szilveszter

Belföld

Orbán bejelentette: Január 11-ig marad a kijárási tilalom

További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a közösségi oldalán. Az operatív törzs döntéséről beszámolva azt is elmondta, hogy a szentestét érintő korlátozásokról később döntenek. A miniszterelnök kiemelte: este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz.“Hogy szenteste tehetünk-e kivételt,

Feliratkozom hírlevélre