szfe – ObudaMost

#szfe

Kultúra

A Partizán készítet dokumentumfilmet az SZFE tiltakozó akciójáról

Korábban valamiért el kellett halasztani a bemutatót, péntek délután kikerült a Partizán csatornájára a Hülye fiatalság című dokumentumfilm. Az SZFE tiltakozó akcióját lekövető film eredeti bemutatóját elhalasztották, a Partizán „betiltásról” beszélt, az SZFE-sek viszont azt mondták, ők nem tudnak betiltani egy ilyen filmet. Azt írták, „nem jutottak egyezsége a film szereplőivel a szereplésről, márpedig a

Oktatás

Ellentétes az Alaptörvénnyel az SZFE átalakításáról szóló törvény

A Fővárosi Törvényszék szerint. Az SZFE-törvény megsemmisítését, illetve az alapítványi tulajdonba került többi egyetem működését érintő jogszabály megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól a Fővárosi Törvényszék. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata fordult a bírósághoz. A hallgatók örülnek a döntésnek, a kormány viszont nem kommentálta a döntést.

Oktatás

További 26 oktató mondott fel a Színház és Filmművészeti Egyetemen

Tömegével adták be február 19-én, pénteken a felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói: a közleményük szerint több mint húsz tanár döntött úgy, hogy nem folytatja tovább a tanítást az intézményben – írja a hvg.hu. A pénteken postázott felmondások mostanra valószínűleg már megérkeztek az egyetem vezetéséhez, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumához.

#szfe

Oktatás

Az SZFE közössége kapta a Magyar Civil Becsületrendet

A díj azoknak szól, akik segítettek megőrizni a polgári ellenállás méltóságának értékeit, és a nemzet hitét abban, hogy a szellem szabadsága hatalmilag nem béklyózható – írja a magyarnarancs.hu. Az Ars Humanica Hungarica Társaság 2021-ben a SZFE Közösségének ítélte oda a Magyar Civil Becsületrend kitüntetést. – osztotta meg a hírt a Független Szabad Egyetem a Facebook-oldalán. A „SZFE Közössége” alatt

Oktatás

Megvan a hivatalos lista arról, hogy kik indítanak osztályt az SZFE-n

A színházrendező osztályt maga Vidnyánszky Attila fogja vinni. Felkérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021/2022-es tanévben induló osztályainak vezetőit – közölte az intézmény az MTI-vel. A közlemény szerint az osztályfőnökök a magyar színházi élet elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló egyetem hallgatóit. Az egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének vezetője, Bodolay

Oktatás

Freeszfe Egyesület néven hoznak létre független alkotóműhelyt az SZFE hallgatói

Az egyesület részben azért jött létre, hogy az egyetemen felmondó oktatók és a hallgatók tovább dolgozhassanak együtt – írja a hvg.hu A Színház- és Filmművészeti Egyetem – az átalakítás ellen több mint fél éve tiltakozó – polgárai Freeszfe Egyesület néven alkotóműhelyt hoznak létre, céljuk demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget – írják közleményükben. Az

Oktatás

Lemondott Csernai Mihály az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnöke

Feladatait a mai nappal a korábbi általános elnökhelyettes veszi át. Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály – jelentette be az SZFE HÖK közösségi oldalán. Feladatait a mai nappal Podlovics Laura, korábbi általános elnökhelyettes veszi át. Megjegyezték, hogy 2019 novemberétől 2021 januárjáig rendkívüli időket éltek, és köszönik a rendkívüli képviseletet Csernai

#szfe

Oktatás

SZFE – Kiszivároghatott a lehetséges új oktatók listája

Egy HírTV-s műsorvezető és Orbán Viktor Facebook-videóinak korábbi készítője is feltűnik a nevek között. Kiszivárgott egy lista a Színház- és Filmművészeti Egyetemenről, amelyen a 444.hu infomrációi szerint a korábban felmondott tanárok és osztályfőnökök helyére érkező oktatók neve is szerepel. A listát az idei szabadságigényekkel kapcsolatban küldték el minden főállású oktatónak a lap szerint, valószínűleg véletlenül. Mint írják,

Oktatás

Átnevezi az SZFE új vezetése az egyetem épületeit

A filmes képzés a Duna TV volt székházában, a színművészeti képzés a Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületekben zajlik majd.  Közleményt adott ki Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése, amelyben azt írják: „az intézmény történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és

Oktatás

Hamarosan dönthet a modellváltásról négy orvosképző egyetem

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy leválnak-e az állami költségvetésről. “Az orvos- és egészségtudományi egyetemek” maguk dönthetnek arról, akarják-e azt a modellváltást, amelyet nyolc intézményben már bevezettek, további kettőben pedig hamarosan áttérnek rá – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. Megjegyezzük, hogy Magyarországon csak egy orvos- és egészségtudományi egyetem van, a

Feliratkozom hírlevélre