pedagógusok – ObudaMost

#pedagógusok

Oktatás

Orbán Viktor nyílt levelet írt a pedagógusoknak

A miniszterelnök levelet írt a pedagógusoknak, amelyben a járványhelyzet miatt elrendelt digitális oktatásban nyújtott helytállást dicséri. Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért – közölte vasárnap Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint ismertette, a pedagógusnap alkalmából a kormányfő azzal kezdte: „amikor 2020 márciusában a koronavírus-járvány elérte hazánkat, még nem

Oktatás

Maruzsa: Rossz írásbeli esetén, javíthatnak a diákok a szóbelivel

Azok szóbelizhetnek, akik nem érték el a 25 százalékot az írásbeli érettségin.  Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár az operatív törzs pénteki tájékoztatóján beszélt az iskolákat érintő járványügyi intézkedések változásairól. Elmondta, az óvodák és az általános iskolák (az első 8 évfolyam) nyitását április 19-ére tervezik, vagyis itt nincs változás a korábbi tervekhez képest. A pedagógusok oltása, a Honvédség az iskolák fertőtlenítést végzik

Egészség

Sok 65 év felettinek nem jut lélegeztetőgép

A harmadik hullámban arányaiban kevesebb idős hal meg, minden más korosztály esetében viszont durvul a halálozási helyzet. A 40-49 éves korosztály átfertőzöttsége a legmagasabb, velük van tele az intenzív osztály, így a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni – mondta az ATV-ben a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke. Tóth Judit kijelentette, hogy egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb

#pedagógusok

Belföld

A legfontosabb dolgok amiket tudni kell az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók oltásáról

A regisztráció mikéntjéről Kásler Miklós emberminiszter péntek reggel ki is küldött egy levelet az igazgatóknak, mely arról tájékoztat, hogy létrehoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren (EESZT) belül egy olyan regisztrációs oldalt, melyen keresztül a második regisztrációt meg lehet tenni. Az erre a plusz regisztrációra szolgáló oldalt viszont jelenleg karbantartják, így az március 26 és 29.

Oktatás

Még nem kapnak teljes táppénzt a pedagógusok

Nem készült el az új szabály, ezért sok koronavírussal megfertőződött pedagógus még mindig nem kap száz százalékos táppénzt a Pedagógusok Szakszervezete szerint. Kásler Miklós miniszter szeptember közepén arról beszélt, hogy aki a munkahelyén kapja el a fertőzést, annak jár a teljes fizetése. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérdésünkre azt írta nem kell új jogszabály. A tanárok

Feliratkozom hírlevélre