PDSZ – ObudaMost

#PDSZ

Oktatás

PDSZ: Ne nyissák még újra az iskolákat!

Több ezer tanár kezdhet sztrájkba, ha a kormány újranyitja az iskolákat április 19-én. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által megkérdezett tanárok fele hajlandó lenne beszüntetni a munkát, mert úgy látják, hogy az oltás ellenére ennyi idő alatt nem alakul ki védettség, és a járvány miatt amúgy sem biztonságos újranyitni az iskolákat. A Szülői Hang nevű szervezetnél

Belföld

Április 19-én kezdődhet a tanítás

Már hivatalos: április 19-én folytatódhat a hagyományos tanítás, ez is megjelent szombat este a Magyar Közlönyben. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyik vezetője Híradónknak azt mondta: ha ez így lesz, akár sztrájkra is készek, mert addigra akkor sem alakul ki a vírus elleni védettség, ha jövő héten elkezdik beoltani őket. Gulyás Gergely miniszter szerint az érdekképviselet

Egészség

Akár negyed óra alatt is elkaphatjuk a brit mutánst

Negyed óra alatt fertőzhet a brit mutáns, ha többen egy légtérben tartózkodnak – erről az országos tisztifőorvos beszélt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint így végképp nehéz lesz megszervezni az érettségiket, egyelőre felügyelőtanárok is alig jelentkeznek a feladatra. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondja, az érettségi idejére elég oltás lesz ahhoz, hogy a legtöbb pedagógus megkapja.

#PDSZ

Oktatás

Aggódnak az iskolákban

Van, ahol 35 tanárból 33 beteg lett. Aggódnak az iskolákban: egy budapesti alapítványi intézményben a tanári kar úgy döntött, hogy az alsósok is online oktatásra állnak át. Egy pécsi iskolában pedig rövidítették az órákat, hogy a gyerekek kevesebbet legyenek együtt. A Pedagógusok Szakszervezete szerint minden iskolának át kellene térnie online oktatásra, mert van olyan iskola,

Oktatás

Be kéne zárni az iskolákat is

Erről is beszélt Galgóczi Ágnes. A PDSZ a digitális átállást szorgalmazza. Meg kell fontolni, hogy az iskolákat is be kell zárni két hétre – erről is beszélt a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője a Hír TV-nek pénteken. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a teljes digitális átállást szorgalmazza. Ezzel szemben kérdésünkre a Koronavírus Sajtóközponttól azt írták: a jelenlegi

Oktatás

Levélben kéri a PDSZ a digitális munkarend bevezetését minden köznevelési intézményben

Levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya, hogy rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet pénteken, az MTI-hez is eljuttatott levélében ezt azzal indokolta, hogy az intézmények nagy része már érintett valamilyen formában a járványügyi intézkedésben: egyre több intézményben kell

Oktatás

Január 11-től visszatér a normál oktatás

Visszatérhetnek a középiskolások a normál oktatásra január 11-től jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán szerint a téli szünet végén teszteltethetik magukat a tanárok, igaz, nem az iskolákban, hanem az arra kijelölt mentőállomásokon. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez a módszer újabb kockázatot rejt.

#PDSZ

Oktatás

Leállítják a tanárok tesztelését

Nem tesztelik tovább a tanárokat – ez abból a levélből derült ki, amelyet a Csongrád Csanád megyei kormánymegbízott küldött a megye oktatási intézményeinek, és amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hozott nyilvánosságra. A kormány korábban azt ígérte: hetente tesztelik majd a pedagógusokat országszerte. A miniszterelnökség szombaton azt közölte: az Operatív Törzs később dönt arról, hogy folytatódnak-e

Belföld

Bizonytalan megkapják-e a teljes táppénzt

Inkább betegen is visszamenne dolgozni, annyira kevés táppénzt kap – ezt mondta egy pedagógus asszisztensről férje az RTL Híradónak. Szerinte párjának hiába ígértek 100 százalékos táppénzt, miután kollégája után ő is elkapta vírust, a tankerület közölte, hogy csak a 60 százalékára jogosult. A Pedagógusok Szakszervezete szerint nincs egységes eljárásrend ilyen esetben. Kásler Miklós, az Emberi

Belföld

Ma kezdődik az iskolai tesztelés

Hétfőtől kezdődik a tanárok, az óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése. A részvétel önkéntes. A Pedagógusok Szakszervezete minden pedagógust arra kér, vállalják a tesztet, mert ez a közös érdekük. Szeretnék, ha például az iskolai portásokat és a takarítókat is tesztelnék. A minisztérium úgy reagált: azokat is tesztelik, akik közreműködnek a nevelő-oktató munkában.

Feliratkozom hírlevélre