nyílt levél – ObudaMost

#nyílt levél

Oktatás

Orbán Viktor nyílt levelet írt a pedagógusoknak

A miniszterelnök levelet írt a pedagógusoknak, amelyben a járványhelyzet miatt elrendelt digitális oktatásban nyújtott helytállást dicséri. Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért – közölte vasárnap Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint ismertette, a pedagógusnap alkalmából a kormányfő azzal kezdte: „amikor 2020 márciusában a koronavírus-járvány elérte hazánkat, még nem

Belföld

Több mint 6 ezer ember szeretné, hogy Demeter Szilárd le mondjon

Az aláírók szerint a PIM főigazgatójának azonnal le kellene mondania minden közéleti funkciójáról, és ki kellene vonulnia a közéletből. Eddig több mint hatezren írták alá azt a vasárnap közzétett nyílt levelet, amely szerint Demeter Szilárd miniszteri biztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának azonnal le kellene mondania minden közéleti funkciójáról, és ki kellene vonulnia a közéletből. – írja

Oktatás

Leszedették az SZFE-vel szolidaritást vállaló feliratokat az ELTE jogi karáról

Újabb egyetemi épületre kerültek piros-fehér szalagok, amiket végül a vezetés leszedetett. ELTE jogi karáról is eltűntek azokat a feliratok, amelyeket a szemeszter első napjára készülve, piros-fehér szalagok kíséretében helyeztek ki a jogászhallgatók az Egyetem téri főépületre. Az ELTE ÁJK vezetése az épület gondnokságával távolította el a fotók alapján a közlekedést egyébként egyáltalán nem zavaró feliratokat

#nyílt levél

Belföld

Az idősotthonok lakóinak tesztelését kérik a polgármesterek

Nyílt levelet küldött Orbán Viktornak negyvenegy polgármester és Budapest főpolgármestere, amelyben arra kérik a miniszterelnököt, hogy teszteljenek mindenkit az idősotthonokban. A levelet változtatás nélkül közöljük: „Városaink választott polgármestereiként, a polgáraink iránt érzett aggodalom miatt, az értük viselt felelősségünk okán felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el az ország összes idősotthonában a lakók és a dolgozók koronavírus-tesztelését és

Feliratkozom hírlevélre