iskola – ObudaMost

#iskola

Oktatás

Orbán Viktor nyílt levelet írt a pedagógusoknak

A miniszterelnök levelet írt a pedagógusoknak, amelyben a járványhelyzet miatt elrendelt digitális oktatásban nyújtott helytállást dicséri. Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért – közölte vasárnap Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint ismertette, a pedagógusnap alkalmából a kormányfő azzal kezdte: „amikor 2020 márciusában a koronavírus-járvány elérte hazánkat, még nem

Oktatás

Titkolják, hányszor volt szükség járványügyi intézkedésre az iskolákban az újranyitás óta

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) több jelzés is érkezett például arról, hogy egy-egy diák megfertőződött, de hivatalos járványügyi intézkedés nem történt – írja a Népszava. Nem hajlandó elárulni a kormány, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatainak április 19-ei, majd a felső tagozatok és a középiskolák május 10-ei megnyitása óta hány esetben volt szükség

Oktatás

Május 25-től újra rendezhetnek ballagásokat az iskolák

Egy keddtől hatályos kormányrendelet szerint május 25-e után az iskolák szervezhetnek ballagásokat az intézmények nyitott, épületen kívüli területein. A rendelet azt is kimondja, hogy a ballagási rendezvényen a ballagó gyermek, illetve tanuló (a továbbiakban: ballagó) által meghívott személyek életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak. A

#iskola

Oktatás

Becsöngettek a középsikolásoknak is

Az alsósok után hétfőn már az általános iskolák felső tagozatos diákjainak és a középiskolásoknak is vissza kellett menniük az iskolába. Az RTL Híradó által megkérdezett igazgatók szerint a hátralévő öt hétben nem az a cél, hogy sorra írassák a dolgozatokat, hanem, hogy felmérjék, miből vannak lemaradva a tanulók. A 16 év feletti diákok mától foglalhatnak

Oktatás

Iskolanyitás: Az EMMI szerint a diákok háromnegyede volt iskolában

Újraindult az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán a jelenléti nevelés, oktatás hétfőn. Az első napon az óvodákban országosan a gyerekek 60, az iskolákban a tanulók 75 százaléka jelent meg – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pedagógusok szinte valamennyien munkába álltak a tárca szerint, amely köszönetet mondott minden óvodai és iskolai dolgozónak a

Belföld

Tiltakozik az orvosszakszervezet az iskolák újranyitása ellen

Gyerekek is vannak lélegeztetőgépen. Huszonhét, 14 év alatti gyereket ápolnak kórházban, ketten közülük lélegeztetőgépen vannak. Erről a miniszterelnök beszélt az állami rádióban. Orbán Viktor szerint látható, hogy az elmúlt héten megnőtt az igény a bölcsődék iránt, ez is szerepet játszott abban, hogy úgy döntöttek: meg kell nyitni az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait.

Oktatás

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói is kiállnak egyetemük autonómiájáért

A szegeder.hu tudósított a Veritas Virtus Libertas (VVL) szegedi akciójáról, a csoport tagjai ugyanis óriási krétarajzot hagytak a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatala előtt pénteken délelőtt – írja a magyarnarancs.hu. „Három csomag krétával ismét botrányt csináltunk” – írta közösségi oldalán a VVL, akik a színes freeSZTE felirattal nemcsak saját egyetemük autonómiájárt kívántakl szót emelni, hanem felhívni a figyelmet arra is, hogy hétfőn indul az Infosztrájk – Az egyetemi

#iskola

Belföld

Orbán: A következő hat hét döntő lesz

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva: csak egyéni védelem van, egyéni védelmet pedig csak az oltás ad, az oltás viszont életet ment. A kormányfő ismertette: a beoltottak száma több mint 3 millió 145 ezer, a második oltást is megkapta több mint 1 millió

Belföld

Tízezer tesztet ad a főváros az óvodák és az iskolák nyitása előtt a kerületeknek

Elkezdődött annak a tízezer tesztnek a kiszállítása, amit a Főváros ajánlott fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy az óvodák és az iskolák megnyitása előtt tesztelni tudják a pedagógusokat és a diákokat. Szerdán Havasi Gábor fővárosi egészségügyi tanácsnok vitte el a teszteket Soproni Tamáshoz, a VI. kerület polgármesteréhez, Baranyi Krisztinához, a IX. kerület polgármesteréhez és Horváth Csabához,

Belföld

Orbán: Nyithatnak a teraszok

Amint elérjük a 3 és félmillió beoltottat. Örömmel látjuk, hogy elértük a 3 millió oltást – kezdte bejelentését Orbán Viktor, aki köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek az oltások lebonyolításában.A kormány a nyitás következő lépcsőfokát 3 és félmillió beadott oltásban határozta meg – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez vélhetően jövő hét közepére várható. Ha

Feliratkozom hírlevélre