Hallgató – ObudaMost

#Hallgató

Oktatás

További 26 oktató mondott fel a Színház és Filmművészeti Egyetemen

Tömegével adták be február 19-én, pénteken a felmondásukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói: a közleményük szerint több mint húsz tanár döntött úgy, hogy nem folytatja tovább a tanítást az intézményben – írja a hvg.hu. A pénteken postázott felmondások mostanra valószínűleg már megérkeztek az egyetem vezetéséhez, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumához.

Oktatás

Professzorok és hallgatók is tiltakoznak a Debreceni Egyetem modellváltása ellen

Professzorok és hallgatók is tiltakoznak a Debreceni Egyetem alapítványi formába való kiszervezése ellen, amit jauár 21-én 65 igen és nulla nem szavazattal a szenátus már eldöntött. A fenntartóváltással azonban nem mindenki ért egyet – írja a eduline.hu. Tekintve, hogy hiányzott a tájékoztatás és az érdekképviselet, illetve hogy ennyire rövid idő alatt, esetenként szinte titkolózva intézték ezt el,

Oktatás

Megvan a hivatalos lista arról, hogy kik indítanak osztályt az SZFE-n

A színházrendező osztályt maga Vidnyánszky Attila fogja vinni. Felkérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021/2022-es tanévben induló osztályainak vezetőit – közölte az intézmény az MTI-vel. A közlemény szerint az osztályfőnökök a magyar színházi élet elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló egyetem hallgatóit. Az egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének vezetője, Bodolay

#Hallgató

Oktatás

30 napig ingyenes az internet, azoknak akik digitális oktatásra kényszerültek

A kormányfő a diákokat arra kérte, hogy a tantermen kívüli oktatást ne tekintsék vakációnak. A digitális oktatással érintett családok segítéséről írt alá kormányrendeletet Orbán Viktor. A miniszterelnök Facebook-oldalán jelentette be, hogy eszerint „a helyhez kötött internet-szolgáltatás 30 napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli

Oktatás

Az SZFE hallgatói folytatnák az ellenállást

Új helyzetet teremtett Orbán felsőoktatással kapcsolatos járványügyi bejelentése Éjszaka ugyanis felröppent a hír, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfő este megszavazták, feladják a hónapok óta tartó blokádot – írta meg több egyetemi forrásra hivatkozva a Telex. Ezt azzal indokolták, hogy a hallgatók úgy érzik, a tegnap meghozott újabb koronavírus-rendeletek miatt nincs lehetőségük a továbbiakban is

Feliratkozom hírlevélre