gyilkosság – ObudaMost

#gyilkosság

Kerületünk

Vádat emeltek az óbudai anyagyilkos nő ellen

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki szilveszterkor megölte anyját Óbudán. A vádhatóság a vádlott kényszergyógykezelését indítványozza. Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a 62 éves nő, aki fiatal kora óta pszichiátriai gyógykezelés alatt állt, anyjával élt együtt egy III. kerületi lakásban. Anyagi és egyéb nehézségeik miatt azt tervezték, hogy elköltöznek, erre azonban nem

Belföld

Kényszergyógykezelésre ítélték a gyermekét megölő anyát

Felmentették és kényszergyógykezelésre ítélték az anyát, aki idén áprilisban Budapesten megölte egy éves gyermekét. Az elmeorvosok szerint súlyos skizofréniában szenved, ezért nem fogta fel mit tett. Az ítélethirdetés előtt a nő azt mondta, hogy nagyon szerette kislányát, de kilátástalannak érezte az életét. Állítása szerint több szervezettől is hiába kért segítséget.

Belföld

Halálra szurkálta terhes feleségét egy férfi

Halálra szurkálta terhes feleségét egy férfi Szegeden. Hajnalban végzett a párjával, ezután egy közeli településre, az édesanyájához utazott, akinek mindent bevallott. Az asszony hívta a rendőröket.  A szomszédok szerint a házaspár normális körülmények között élt, második gyereküket januárra várták.

#gyilkosság

Belföld

Éveken át bújkált az érdi gyilkosság gyanúsítottja, Svédországban fogták el

Egy 2009-es érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét fogták el Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Évekkel ezelőtt, 2009. szeptember 2-án tett bejelentést a rendőrségre egy nő arról, hogy egy időskorú férfit a lakásán, földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva talált meg. A 77 éves férfit kórházba szállították, ahol pár nappal később belehalt sérüléseibe.

Belföld

Elfogták a brutális darabolós gyilkosság gyanúsítottjait

Brutális darabolós gyilkosság gyanúsítottjait fogták el két évvel az áldozatok megtalálása után. Egy szlovák párt lőttek le négy évvel ezelőtt Budapesten egy luxuslakásban, feldarabolták a holttestüket és Pilisszentivánnál elásták. Két férfit fogtak el a nemzetközi nyomozásban, a gyanú szerint a vagyonukért ölték meg a párt.

Kultúra

Halálgyár a Körtéren (x)

A késő esti órákban egy körtéri gyorsétterem teraszán egy fiatal férfi azonnal életét vesztette. Az ügyben megkezdődött a nyomozás. A közepesen híresnek, vagy talán annak sem mondható Ho Si Minh Lakótelep nevű punkzenekar koncertjéről tartott hazafelé az a három fiatal férfi, akik a késő esti órákban megálltak a népszerű gyorsétteremlánc teraszán. A háromfős társaság tagjai

Belföld

Elfogták a Deák téri késelés elkövetőjét

Hajnalban kettős gyilkosság történt a József Attila utcán, amely során két áldozat azonnal életét vesztette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, miután péntekre virradóan riasztották őket, hogy a fővárosi, V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.– írja a Police.hu.  Ahogy a rendőrség sajtótájékoztatóján elhangzott két társaság verekedett össze,

#gyilkosság

Belföld

Gyilkosság miatt nyomoznak a Szentendrén talált emberi csontok ügyében

Emberi maradványokat találtak vasárnap este egy szentendrei ingatlan udvarán – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Vasárnap este egy szentendrei ingatlan udvarán tárolt zsákban bukkantak rá a csontokra. A rendőrorvos azt állapította meg, hogy emberi maradványokról van szó, ezért a főkapitányság orvosszakértői vizsgálatokat kezdeményezett a halál okának és körülményeinek kiderítésére. Hétfőn azt írták, az orvosszakértő nem tudott

Feliratkozom hírlevélre