Európai Unió – ObudaMost

#Európai Unió

Közérdekű

EU-biztos: Nem lesz kötelező kiváltani az uniós oltási útlevelet

Az oltási stratégiáért felelős EU-biztos elmondta, mi szerepel majd az oltási igazoláson, “zöld útlevélen”, és azt is, hogy azt nem lesz kötelező kiváltani. Szerinte EU-n belüli oltásokkal nyárra meglesz a kollektív immunitás. Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott

Belföld

Érvényes lesz a magyar vakcinaigazolvány az EU-ban a kormány szerint

Az unió tagállamai abban állapodtak meg, hogy az oltás típusát is tartalmaznia kell. A keleti vakcinával beoltott ingázókat félti az MSZP, szerintük sok embernek jelent majd problémát, hogy a kormány úgy döntött, a magyar vakcinaigazolvány nem tartalmazza az oltás típusát. Január végén az uniós állam- és kormányfők abban állapodtak meg, hogy ezt az információt tartalmaznia

Belföld

További 500 ezer kínai Sinopharm vakcina érkezik hazánkba

Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel. Szijjártó Péter azt írta: Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínban, és elmondása szerint ő volt az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette

#Európai Unió

Egészség

Milliós nagyságrenddel több Pfizer vakcina érkezhet az EU-ba

Növeli az Európai Uniónak szánt vakcinamennyiséget a Pfizer és a BioNTech. A két cég újabb üzemben kezdi el az oltóanyag gyártását, ezért érkezhet több. Az AstraZeneca után a BioNTech is az Európai Uniónak szánt oltóanyag-szállításainak növelésére készül: a német biotechnológiai cég hétfői bejelentése szerint a második negyedévben akár 75 millióval több adag érkezhet a Pfizer

Belföld

Európában csökkenek a rezsidíjak, nálunk nem

Nálunk befagyasztották, máshol esnek a rezsidíjak az Unióban. Évek óta csökken, tavaly pedig mélypontra zuhant a földgáz és az áram világpiaci ára. Az elmúlt hónapokban 7-8 százalékkal olcsóbban adták az energiát az eurózóna 19 országában, ahol emiatt is a magyarországi infláció töredékét mérték. Az MSZP szerint a magyar kormány már 100 milliárd forintot keresett az

Belföld

Február közepén jöhet a vakcinaútlevél, az orosz oltásra lehet, hogy nem terjed ki

Hogy mire lesz jó és ki kaphatja meg az oltásról szóló igazolást, azt még nem tudni pontosan. Magyarországon a tervek szerint február közepén védettséget igazoló okiratot kapnak a beoltottak, illetve a vírusfertőzésen átesettek. Hogy ez mire jogosítja őket, arról jövő héten dönthet a kormány. A csütörtöki uniós csúcson is téma volt a tervezett vakcinaútlevél bevezetése.

Belföld

Szijjártó szerint Brüsszel tehet a magyar korlátozásokról

A külgazdasági és külügyminiszter megosztotta magvas gondolatait, melyek ismertetése során sikerült az Európai Unió ellen hergelnie a közvéleményt. Az Európai Bizottság (EB) “botrányosan” lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter azt mondta, a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek

#Európai Unió

Egészség

Koronavírus – A Moderna is megkapta az uniós gyógyszerügynökség engedélyét

Ezzel a Biontech-Pfizer után a második oltóanyagot is használni lehet az EU-ban. Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja, hogy a Moderna gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinája is megkapja az uniós forgalombahozatali engedélyt. Ezzel a Biontech-Pfizer után a második oltóanyagot is használni lehet az EU-ban. „Az összes gyógyszerhez hasonlóan szorosan figyelemmel kísérjük a vakcina biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozó

Belföld

Kétszer annyit költöttünk alkoholra, mint uniós átlag

Az európai uniós átlag majdnem dupláját költötték a magyar háztartások alkoholra 2019-ben – ez derült ki az Eurostat frissen közölt felméréséből. Finnországgal és Horvátországgal holtversenyben a 6. alkoholra legtöbbet költő ország lett Magyarország. Zacher Gábor szerint ez az arány pedig biztosan nőtt 2020-ban, a koronavírus megjelenése miatt, ahogy a súlyos alkoholizmus betegség is egyre nagyobb

Egészség

Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja a Biontech-Pfizer vakcina forgalomba hozatalát

Vasárnap kezdődhetnek meg a tömeges oltások az Európai Unióban. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) javasolta, hogy az Európai Bizottság adjon ki ideiglenes forgalomba hozatali engedélyt a Biontech-Pfizer koronavírus-elleni vakcinának – jelentette be a szervezet. Ez az első ilyen döntés, amellyel lehetőség nyílik arra, hogy december 27-én EU-szerte megkezdődjenek az oltások. Az Európai Bizottság 200 millió vakcinára szerződött

Feliratkozom hírlevélre