érettségi – ObudaMost

#érettségi

Oktatás

Matematika írásbelikkel folytatódik ma az érettségi

A mai nap folyamán matematikából 68 ezren középszinten és több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak. Két feladatsort írnak ma az érettségiző diákok matematikából középszinten: az első részre 45 perc, a másodikra 135 perc áll rendelkezésükre. Összesen 100 pontot szerezhetnek a vizsgán, 30 pontot az első részre, 70 pontot a másodikra.  A matek emelt szintű

Oktatás

Arany, Tóth Árpád és Mikszáth a magyarérettségin

Reggel 9-kor indult az idei érettségi szezon, amely megint nagyon más lesz, mint az eddigiek – szóbeli vizsgák nem lesznek, a dolgozatok karanténba kerülnek, a maszknak és a kézfertőtlenítőnek pedig minden vizsgázó táskájában ott kell lennie. A középszintű feladatsor második részében két feladat – egy mű (vagy műrészlet) problémaközpontú, értelmező bemutatása, vagy két mű (vagy műrészlet)

Oktatás

Elkezdődött a magyar érettségi: nagy szónokokról kaptak cikket

Országszerte elkezdődtek  – a járványügyi szabályok betartásával – az írásbeli érettségi vizsgák. A mai napon magyarból írásbeliznek a diákok, közép- és emelt szinten is négy órájuk lesz a feladatok megoldására.  Az 1848-as szabadságharc szónokairól szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők – ez alapján kell megoldaniuk tizenegy feladatot. A szövegértési feladatsor báziszövege az 1848/149-es szabadságharc nagy

#érettségi

Oktatás

Maruzsa a terasznyitásról: Remélem, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen tömegjeleneteket

Az államtitkár szerint van értelme a középiskolák május 10-ei nyitásának, mert a diákok így legalább a tanév egytizedét a jelenléti oktatásban teljesíthetik. Várhatóan tovább nő a héten azoknak a száma, akik elviszik gyermekeiket óvodába vagy az alsó tagozatosokat iskolába – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádióban hétfőn. Maruzsa Zoltán közölte, hogy a

Oktatás

Minden amit az idei érettségiről tudni kell

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkára, Maruzsa Zoltán ismertette az idei érettségi részleteit. Az érettségik minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében a 9-12. évfolyamokon csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én. Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket, konzultációkat ugyanakkor továbbra is szervezhetnek a középiskolákban – gyűjtötte

Belföld

Május 10. után nyitnak az iskolák

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap még nem tartotta indokoltnak, hogy eltérjenek az áprilisi iskolanyitástól. – Az a vírus, ami most pusztít, a brit mutáns. Pusztító erejét tekintve erősebb, mint az egy éve megismert vírus, más a tűzereje – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban. Mint mondta, csütörtökön a regisztráltak száma átlépte a 4 milliót. “2 millió 700

Oktatás

Az ADOM Diákmozgalom tiltakozik az iskolák újranyitása ellen

Az ADOM Diákmozgalom (az egykori Független Diákparlament) felhívást tett közzé, amelyben a jelenléti oktatás ellen a diákok, szülők, tanárok összefogását kérte. Mint írták, több mint egyévnyi bezártság után – írja a 24.hu. Nagyon szeretnének barátaikkal, osztálytársaikkal találkozni, és ismerik a digitális oktatás hátrányait, most a szüleik, tanáraik életét tartják a legfontosabbnak. Nem szeretnék, ha egy elhamarkodott nyitás miatt többé

#érettségi

Egészség

Akár negyed óra alatt is elkaphatjuk a brit mutánst

Negyed óra alatt fertőzhet a brit mutáns, ha többen egy légtérben tartózkodnak – erről az országos tisztifőorvos beszélt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint így végképp nehéz lesz megszervezni az érettségiket, egyelőre felügyelőtanárok is alig jelentkeznek a feladatra. A miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondja, az érettségi idejére elég oltás lesz ahhoz, hogy a legtöbb pedagógus megkapja.

Belföld

Már az operatív törzs is bejelentette: tényleg elmarad a hétvégi tömeges oltás

A 74 ezer AstraZeneca beadására “később lesz lehetőség”, azok, akik SMS-t kaptak, hamarosan erről is SMS-ben kapnak tájékoztatást. Dr. György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője álhírnek nevezte az oltások leállását, és elmondása szerint ütemesen halad a terv – mondta az Operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Majd nem sokkal később bemondta, tényleg felfüggesztették a hétvégi tömeges

Oktatás

2023-tól megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei

Az érettségizőknek a 2023/2024-es tanévtől kezdve már projektfeladatokkal is számolniuk kell a vizsgán. Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A kormány módosított egyes köznevelési tárgyú jogszabályokat. Az Emmi szerint az érettségi vizsgakövetelmények felülvizsgálatával folytatódik a köznevelésben a tartalomszabályozás

Feliratkozom hírlevélre