Duna – ObudaMost

#Duna

Belföld

Hajóbalesetben halt meg egy férfi a Dunán

Hajóbalesetben halt meg egy férfi a Duna egyik mellékágán – számolt be vasárnap a rendőrség honlapja. A közlemény szerint a Ráckevei-Soroksári Duna mellékág 28-as folyamkilométerénél 2021. április 10-én 15 óra 45 perc körül ismeretlen okból egy kisgéphajó vezetője és utasa is a vízbe esett. A két férfit horgászok segítették partra, de az utason már nem lehetett segíteni;

Kerületünk

A Római-part megőrzésére szavaztak a budapestiek

Elkészült a Római-part jövőképe a helyi érintettek és a Római-partot látogató budapestiek javaslatai, észrevételei alapján. A Fővárosi Önkormányzat, együttműködve Óbuda-Békásmegyer önkormányzatával, kérdőívvel, közösségi tervezési eseményekkel segítette a közös vízió kialakítását. A Római-part árvízvédelmét övező hosszas vitákat követően a főváros 2020 elején határozatba foglalta, hogy készüljön el a Római-part jövőképe és fejlesztési koncepciója széleskörű társadalmi bevonással,

Kerületünk

Épülhet az Aquincumi híd

Az Aquincumi híd, valamint a kapcsolódó úthálózat tanulmánytervére írt ki közbeszerzést a BKK. A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. jelentette meg az uniós közbeszerzési közlönyben – szúrta ki a Napi.hu. A tervezési terület a Bécsi úttól, az esztergomi a 2-es számú vasútvonal, majd a Körvasút mentén – a Marcheggi híddal párhuzamosan

#Duna

Belföld

Utoljára lesz szabad a pesti rakpart a hosszú hétvégén idén

Az október 23-25-i hosszú hétvége lesz az utolsó alkalom idén, hogy hétvégére megnyitják a pesti rakpartot a gyalogos és kerékpáros forgalom előtt. Az élettel megtelt folyópart elnyerte a budapestiek tetszését, a megkérdezettek több, mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját. Fél éven át, idén májustól október végéig minden hétvégén

Kerületünk

16 embert mentettek idén a vízből

Október 1-jén befejeződik, és idén már nem száll vízre a közterület-felügyelet és a BRFK Dunai Vízi rendészet közös hajós járőrszolgálata. A járványhelyzet miatt idén kevesebben látogattak el a III. kerületi Duna-partra. A járőrszolgálat idén 16 embert mentett ki a vízből és 11 bajba jutott hajósnak segített partra szállni.

Főcikk Kerületünk

Jövő nyárra szabadstrand lehet a Rómain

47 éve nem lehet fürdeni a Dunában Budapesten, de a tilalom megszűnhet: a III. kerületi önkormányzat szabadstrandot létesít a Rómain, amely reményeik szerint jövőre készül el. A strand lehetséges jövőjéről a Pesti Hírlap hétvégi, nyomtatott kiadása írt. Noha a városban több terület is alkalmas lehetne szabadstrand kialakítására, mégis a Római tűnik erre a legjobb helyszínnek.

#Duna

Kerületünk

Kiváló minőségű a Duna vize a római-parti szakaszon

Ismét vízminőségi mérést végeztek a Római-parton a tervezett szabadstrand létrehozásához. A mérések eredménye alapot jelenthet egy, a Római-parton kialakítandó szabadstrand pályázati kiírásához. Az eddigi eredmények biztatóak, a Duna vize jó minőségű természetes fürdővíz a Rómain. A vízminőség mérése azért fontos, mert a kerület vezetésének kiemelt célja a Római-parti  szabadstrand megvalósítása. A vizsgálat ezért bakteriológiai és

Kerületünk

Illegális fürdőzőt mentettek ki a vízből a Római-parton

A hétvégén is menteniük kellett a Közterület-felügyelet és a rendőrség közös vízi járőreinek. Június 14-én, a Római-parton a Dunába ugrott egy középkorú férfi, hogy sportolás céljából ússzon. A járőrök azonnal kiküldték a vízből a férfit, mivel a Duna teljes budapesti szakaszán tilos a fürdőzés. A férfi a magatartásával az evezősök edzését is megzavarta, akik az

Belföld

Emlékművet állítanak a Hableány sétahajó balesetében elhunytaknak Budapesten

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtti balesete áldozatainak. Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk.  “Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd

Feliratkozom hírlevélre