drog – ObudaMost

#drog

Belföld

M. Richárd drogbulit tartott a pizzázójában szilveszterkor

Az ATV Híradó információi szerint kábítószer birtoklás miatt előállították M. Richárdot. Az ATV Híradó az újév első napján értesült arról, hogy az M. Richárdhoz köthető Nyugati téri pizzázóból 10 embert kábítószer birtoklás miatt előállítottak. Információnk szerint egyikük M. Richárd volt. Az ATV megkereste M. Richárdot és ügyvédjét is. Az ügyvéd azt írta, „ügyfelem az eljárás

Belföld

Szájer-ügy – Orbán megszólalt

Kilépett a Fideszből Szájer József. A Magyar Nemzet elérte a párt elnökét. Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be. A Magyar Nemzet a kormányülés szünetében érte el Orbán Viktort, aki úgy nyilatkozott lapnak, hogy: “Amit Szájer József

Belföld

Az ügyészség szerint Szájer hátizsákjából került elő a drog

Kedd délután közleményt adott ki a brüsszeli ügyészség a pénteki bulival kapcsolatban, ami a belga sajtó értesülései szerint egy szexparti volt, és amelyen diplomaták mellett egy magyar EP-képviselő is jelen volt – írja a 444.hu. A brüsszeli ügyészség tájékoztatása szerint azért adnak ki közleményt, mivel sok megkeresést kaptak a nap folyamán. Mint írják, péntek este

#drog

Belföld

Szájer elismerte, hogy részt vett a brüsszeli “házibulin”

A drog nem az övé volt és elnézést kér, amiért megszegte a kijárási korlátozást. A 25 férfi részvételével zajló orgiáról és az ereszcsatornáról nem tett említést. „A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség

Feliratkozom hírlevélre