Közérdekű – Oldal 3 – ObudaMost

Közérdekű

Közérdekű

A húsvéti hétvégére is megnyitják a rakpartot

A Fővárosi Önkormányzat ismét megnyitja a gyalogosok és a biciklisek számára a húsvéti hétvégén a pesti rakpartot. A sétálókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának kollégái figyelmeztetik a járványügyi szabályok betartására. A rakpart megnyitása segíti, hogy ne alakuljanak ki csoportosulások, és ne gyűljön össze túl nagy tömeg egy helyen. Péntektől négy napon át – a húsvéti

Közérdekű

Ingyenes képzés indul a kutyatartóknak

Gazdijogsi néven indít programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az ősszel induló online oktatás célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel a kutyás gazdikat. Az ingyenes, online képzés várhatóan szeptembertől, e-learning képzéssel indul majd. A tananyag többek között sorra veszi a kutyaválasztás szempontjait, anatómiai és élettani alapismereteket nyújt, de bemutatja a kutya

Közérdekű

Milliókat lopott el a csomagküldős sms

Volt olyan károsult, akinek 4700 sms-t küldött el a telefonjáról a csomagküldős csalóprogram, egy másik áldozatnak pedig több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. A csomag érkezését ígérő sms-ek múlt hét elején jelentek meg. Az ebben felkínált applikáció azonban a telefonban lévő összes adatot ellopta. A vírus tavasszal Spanyolországból indult. Ott, 11 millió telefont fertőzött

Közérdekű

Közérdekű

Változik az önkormányzat ügyfélfogadási ideje húsvétkor

Április 1-jén, csütörtökön a járványhelyzetre tekintettel a polgármesteri hivatal Ügyfélkapcsolati Osztálya és a Szociális Ügyfélszolgálati Iroda módosított nyitvatartással áll az ügyfelek rendelkezésére. A megszokott csütörtöki ügyfélszolgálati nyitvatartás helyett 11 órától 14 óráig fogadják az ügyfeleket. A módosult nyitvatartás a Harrer Pál utca 2. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodát és a Fő tér 2. szám alatti Szociális Ügyfélszolgálatot érinti – közölte az önkormányzat. Forrás: obuda.hu

Közérdekű

EU-biztos: Nem lesz kötelező kiváltani az uniós oltási útlevelet

Az oltási stratégiáért felelős EU-biztos elmondta, mi szerepel majd az oltási igazoláson, “zöld útlevélen”, és azt is, hogy azt nem lesz kötelező kiváltani. Szerinte EU-n belüli oltásokkal nyárra meglesz a kollektív immunitás. Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott

Közérdekű

Karbantartás lesz a szentendrei HÉV vonalán

A hétvégén – március 27., szombat üzemkezdettől március 28., vasárnap üzemzárásig – karbantartás miatt változik a szentendrei HÉV közlekedése – írja a BKK. A H5-ös HÉV a Batthyány tér és Békásmegyer között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhattok.A 109-es autóbusz felszállóhelyét a Batthyány téren áthelyezik a 39-es autóbusz felszállóhelyére.A 160-as autóbusz felszállóhelyét Békásmegyeren áthelyezik a leszállóhelyéhez.A HÉV a meghirdetett menetrendtől eltérő időpontokban indul. 

Közérdekű

Egy percre egész Budapest le fog állni Szerdán

Budapest csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez, és jövő szerdán, március 24-én egy perc némasággal emlékezik meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit – közölte Karácsony Gergely. Március 24-én délben egy percre megáll a közösségi közlekedés is a fővárosban, hogy „osztozzunk azok gyászában, akiktől szeretteiket, barátaikat, ismerőseiket vette el

Közérdekű

Közérdekű

Jövő héten a kerület több pontján áramszünet várható

Áramszünet várható március 22-én, hétfőn Békásmegyer egyik utcájában, március 25-én, csütörtökön pedig Kaszásdűlőn transzformátorállomás-karbantartás miatt. Március 22-én, hétfőn reggel 8 órától 15 óráig áramszünet lesz Békásmegyeren a Hollós Korvin Lajos u. 1., 2-6. és 5. számú társasházakban. Március 25-én, csütörtökön 8 és 15 óra között pedig a Kaszásdűlő utca 7., 9–11., a Pethe Ferenc tér

Közérdekű

Újra véradást szerveznek Óbudán

Márciusban kétszer is véradást szervez a Magyar Vöröskereszt a kerületben: a Szent Margit rendelőben március 19-én, pénteken 14 és 18 óra között várják a véradókat. Március 22-én, hétfőn 13 és 18 óra között pedig a Vöröskereszt 3. kerületi, Szőlőkert utcai irodájában tudtok vért adni. A véradáshoz szükséges elvárások: egészségesnek kell lenniminimum: 50 kg testsúlyszemélyi igazolvány (vagy jogosítvány, vagy

Közérdekű

Az óbudai közterület-felügyelet munkatársakat keres

Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete közterület-felügyelőket venne fel. A határozatlan idejű közszolgálati munkára április 14-ig lehet jelentkezni. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság,cselekvőképesség,büntetlen előélet,középiskola/gimnázium, középfokú képesítés, rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség; rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés;

Feliratkozom hírlevélre