Tarifaemelésért tüntetnek a taxisok – ObudaMost

Karácsony Gergely jelentette be, hogy a kormány mostantól engedélyezi a taxis díjak emelését.

„Ma a taxisok egy része az ablakom alatt tüntet, mert emelni szeretnék a tarifákat. Tény, döbbenetes mértékű az infláció, amit láthatóan a kormány képtelen megállítani” – írja a helyzetre reagáló posztjában a főpolgármester. A bejegyzésben beszámol arról is, hogy 2020-ban a Fővárosi Önkormányzat 70 százalékos kedvezményt adott a taxisdrosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelent Budapestnek. Továbbá, hónapok óta tárgyalnak a taxis szervezetek hivatalos képviselőivel egy esetleges emelésről, csak éppen eddig volt egy olyan komoly kihívás, hogy kormányzati jogszabály szerint az önkormányzatok semmilyen díjat nem emelhetnek.

„Tegnap este, hirtelen a mai taxis demonstráció előtt, változott a helyzet azzal, hogy a kormány mostantól engedélyezi a taxis díjak emelését. Ezért azt javaslom, hogy folytassuk a tárgyalásokat a hivatalos taxis szervezetekkel, állapodjunk meg egy méltányos emelésben, amit beviszünk a Fővárosi Közgyűlés elé, és ha van teljes körű szakmai és politikai konszenzus, akkor dönthetünk a taxisok sok szempontból jogos igényeiről.” – írja posztjában Karácsony Gergely.

A mostani demonstráció előzménye, hogy a hónap elején a Hősök terén tüntettek a taxisok. Petíciót is írtak, amivel a kilométerenkénti viteldíj 300 forintról 500 forintra emelését szeretnék elérni.

Kép forrása: Pexels.com


'22. 02. 16.

Feliratkozom hírlevélre