Logikátlan karanténszabályok, ideges szülők – ObudaMost

Sok az ellentmondás, józan ésszel nehezen felfogható rendelkezés a felsőbb évfolyamokba járó diákokra vonatkozó karanténszabályok között. Felháborodott szülők beszámolói nyomán a Blikk az EMMI-től kért és kapott hivatalos állásfoglalást.

A legtöbb szülői panasz amiatt van – írja a Blikk – , hogy 12 éves kor felett egy koronavírusos gyerek osztálytársai közül csak az oltatlanok kerülnek karanténba annak ellenére, hogy az oltással rendelkezők is lehetnek tünetmentesen fertőzők. Sok a panasz az online oktatás hiánya miatt is: a karanténba kerülő gyerekek lemaradnak, nehezebb helyzetben vannak, mint akik részt vehetnek a jelenléti oktatásban. Ott sincs lehetőség az online oktatásra, ahol teljes osztályok kerültek karanténba.

Az EMMI által megküldött válaszban lényegében megerősítették a szülők által tapasztaltakat. A felső tagozattól érvényes hivatalos karanténszabályok a következők:

  • Igazolt fertőzötteknek karanténba kell vonulnia, ha oltott, ha oltatlan, akkor is. 
  • Igazolt fertőzött szoros kontaktjának akkor rendelnek el karantént, ha oltatlan. 
  • Az oltott és tünetmentes személyek védettek, részükre a karantén elrendelése indokolatlan, ezért a hetedik évfolyamtól felfelé egy igazolt megbetegedés esetén csak a szoros kontaktnak minősülő oltatlan diákok kerülnek karanténba, aki oltott és tünetmentes, tovább járhat az iskolába.
  • Ugyanakkor természetesen nagyon fontos, hogy beteg, tünetes gyermeket a szülő ne vigyen közösségbe.
  • Mivel 12 éves életkor felett rendelkezésre áll az oltás, és a kontaktszemélynek minősülő, de védett tanulók vonatkozásában a helyi népegészségügyi szerv sem rendel el karantént akkor, ha egy osztályban például valaki megbetegedik, nincs akadálya annak, hogy a beteg tanulón kívül azok, akik felvették az oltást, jelenléti oktatásban részesüljenek.
  • Azon tanulók, akikre a járványügyi hatóság karantén kötelezettséget ír elő, hasonlóan bármilyen más betegséghez, a KRÉTA rendszeren vagy a helyben szokásos módon kapják meg a pedagógusoktól azt, hogy milyen témaköröket dolgozott fel az osztály és mi a házi feladat, ezáltal otthonlétük alatt is tudnak tanulni és haladni a tananyaggal.
  • Digitális munkarendet kizárólag az Operatív Törzs rendelhet el a hatályos eljárásrend szerint. Jelenléti munkarend keverése digitális oktatással azért nem lehetséges, mert a pedagógusoktól sem várható el, hogy egy tanítási órán belül két módszer szerint, két külön csoporttal foglalkozzanak párhuzamosan.

'21. 11. 29.

Feliratkozom hírlevélre