Koronavírus – 247 új fertőzött – ObudaMost

Péntek reggelre 247 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 040-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 061-re emelkedett – közölte a kormányzati tájékoztatási oldal.

A többi járványügyi adat is folyamatosan emelkedik, a gyógyultak száma 777 988, az aktív fertőzötteké pedig 4991. Jelenleg 149 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (145 827) és Pest megyében (112 822) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 923), Győr-Moson-Sopron (44 683) és Hajdú-Bihar megye (42 750). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 835 fertőzöttel.

beoltottak száma 5 799 584, közülük 5 512 118 fő már a második oltását is megkapta, 379 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Felhívták a figyelmet, hogy a delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért kérik, hogy aki még nem olttatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. Az iskolai oltásokat ma is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. 

Forrás: MTI  


'21. 09. 03.

Feliratkozom hírlevélre