Mint amikor a fúró behatol a fogba – ObudaMost

(kis magyarországi élménykivonat)

Meleg van, zötykölődünk a trolin. Annyi levegő van csak a járműben, ami bejut a részben lehúzott ablakokon. Klíma nincs, ez még nem a XXI. század. Átizzad a ruhánk, mire leszállunk. Ebben a tekintetben semmi nem változott a nyolcvanas évek óta, s úgyis hozzászoktunk már.

Megy a troli, át a hídon, valaha Élmunkás hídnak hívták, de nincsenek már élmunkások, a fejlődés, a változás inkább az elnevezésekben mérhető, a közlekedés színvonalában nem. Pedig az európai árakhoz jó lenne európai bér, európai megbecsülés, európai tömegközlekedés. A trolin ülve lélekben közelebb érzem magam azokhoz az indiaiakhoz, akik fürtökben lógnak a ritkán és kiszámíthatatlanul érkező vonatok oldalán.

Megy a troli, s nagyot zökken, ráfutott valamire. Fogalmam sincs, mire, tárgyra gondolok, s az ütődés akkora erejű, hogy az alsó állkapcsom beleütődik a felsőbe. Mint amikor a fúró behatol a fogba, az a pillanat, amikor már nem halad tovább, amikor végre megérkezik, áttörve az utolsó réteget is. Néhány pillanatig még rezonál a fájdalom.

Tovább bámulok kifelé, azon gondolkodom, mi lehetett a troli útjában. Nem telik el sok idő, még mindig a hídon vagyunk (nincsenek rajta élmunkások, sehol nincsenek), amikor újra megtörténik. Zökkenés, áttörés, fájdalom. Mint amikor a fúró behatol a fogba.

Ez nem tárgy, ez bukkanó a híd aszfaltján. Úthiba, amit tán sosem fognak kijavítani.

Nekünk jó így is.

Amikor elmúlik a fájdalom, azon gondolkodom, hányszor teszi meg ezt az utat a troli sofőrje, s neki mennyire fájhat a foga.

(L.Á.)

(Kép forrása: Wikipédia)


'21. 07. 06.

Feliratkozom hírlevélre