Újabb méhlegelőt telepítet a kerületbe az önkormányzat – ObudaMost

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata folytatja a tavaly elkezdett városi vadvirágos méhlegelők telepítését, ezúttal a harmadik kerületi Csobánka tér környékén és a Huszti út, Szőlőkert utca kereszteződésében alakítottak ki közösségi méhlegelőt.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Burján Ferenc alpolgármester kezdeményezésére még a tavalyi év májusában döntött vadvirágos méhlegelő létrehozásáról. Amelynek célja az volt, hogy segítsék a méhek és beporzó rovarok fennmaradását.

Ahogyan Burján Ferenc, a kerület fenntarthatóságért, klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármestere mondta,

“Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat tartósan elköteleződött a közösségi méhlegelők telepítése mellett. Így az elmúlt hétvégén, március 27-én két új helyszínen, a Csobánka tér szomszédságában és a Huszti út, Szőlőkert utca kereszteződésében az Ébredj Mozgalom lelkes csapatával közösen vadvirágmagvakat vetettünk.”

Burján Ferenc hozzátette, a vadvirágos gyepek létrehozásával a beporzó rovarokat támogatva a biológiai sokszínűség fenntartásához is hozzájárulhatunk.

Forrás: obuda.hu


'21. 03. 29.

Feliratkozom hírlevélre