További 500 ezer kínai Sinopharm vakcina érkezik hazánkba – ObudaMost

Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel.

Szijjártó Péter azt írta: Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínban, és elmondása szerint ő volt az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette a kapcsolatot.

“Sőt kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta én voltam az első európai külügyminiszter, aki ellátogatott Kínába”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett.

Tavaly a legtöbb beruházási értéket kínai vállalatok hozták Magyarországra

– emelte ki, hozzátéve, hogy a tavaly augusztusi kínai tárgyalásait követően öt nagy kínai vállalat 105 milliárd forintnyi magyarországi beruházást jelentett be.

A miniszter úgy értékelte, hogy az OTP kínai piacon történő megjelenésével újabb lendületet kaptak a két ország gazdasági kapcsolatai.

Emlékeztetett, tavaly tavasszal légi híd jött létre a két ország között, amelyen több mint 100 millió egészségügyi védekezéshez szükséges eszközt szállítottak Magyarországra.

“Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni”

– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

Forrás: MTI


'21. 02. 26.

Feliratkozom hírlevélre