Mi van itt? – ObudaMost

Az ember csak áll, ingatja a fejét, és nem érti

Egy kínai bűnszervezet hamisított vakcinát adott el ki tudja, hány országnak. Az MTI tudósítása szerint a kínai hatóságok több mint nyolcvan embert vettek őrizetbe, és mintegy háromezer dózist foglaltak le a hamisított termékből. Nem mondták, mely országok kaptak a vakcinaként árult sóoldatból, mindössze annyit közöltek, hogy felvették a kapcsolatot ezekkel az országokkal.

Rogán Antal decemberben titokban megnősült, felesége máris kapott hitelt földvásárlásra – 1,5 milliárd forintot. Sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak, a saját lábra állást ismét mi fizettük.

Tegnap rendkívüli ülést tartott a magyar Parlament, illetve nem, illetve igen, csak nem volt határozatképes, mert a kormánypártok nem jelentek meg. Az ülést az ellenzék kezdeményezésére hívták össze, a kormány valamennyi tagjának fontosabb elfoglaltsága volt. A tevékenységüket ellenőrző vizsgálóbizottságok felállítását nem érezték elég fontosnak.

Ma február második napja van, a maci kijött a barlangjából, nem ijedt meg az árnyékától, nem ment vissza. Közeleg a tavasz.

Ez utóbbiban legalább nincs rejtély.

(L.Á.)


'21. 02. 02.

Feliratkozom hírlevélre