Eladják az SZFE Vas utcai épületét – ObudaMost

Már a kollégisták sem a Vas utcába mennek vissza és az Uránia lehet az egytemisták játszóhelye. Más változások is jönnek.

Az atv.hu információi szerint eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit. Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

Az oldal írt megkereste a Színház-és Filmművészeti Egyetem új vezetését, ahonnan azt a választ kapták, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői az oktatás február 1-el történő újraindítására koncentrálnak. Mint írják, ez számtalan újdonsággal jár majd együtt, mert ahogy fogalmaznak a jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel. Hozzátették azt is, hogy az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd  az újdonságokról, és arról biztosítanak mindenkit, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni.

Az ATV híradónak korábban azt mondták a hallgatók, hogy az szfe.hu-ról tudták meg, hogy az adminisztratív munkatársak egy részét átköltöztették az Infoparkba.

Forrás: m.atv.hu


'21. 01. 10.

Feliratkozom hírlevélre