Megújul a Szentlélek tér – ObudaMost

Megújul a Szentlélek tér – adta hírül Kiss László, aki élhetőbb, szebb, szolgáltatásaiban is vonzóbb közteret ígér a kerületieknek és a naponta áthaladóknak. A felújítás természetesen átmeneti felfordulással jár majd, a polgármester a teret használók megértését és türelmét kéri erre az időre.

“A harmadik kerület egyik legnagyobb forgalmú csomópontja, kerületünk kapuja, a Szentlélek tér jelenleg nem a legszebb arcát mutatja. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat úgy határozott, hogy a mostani állapotot rendezi, a területet az itt naponta megforduló több tízezer ember számára élhetőbbé, szebbé és szolgáltatásaiban is vonzóbbá teszi”

– írta ki közösségi oldalára Kiss László, kerületi polgármester.

Augusztus végén pályázati felhívást tett közzé Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, hogy az idén lejáró szerződések helyébe új, a mai kor igényeinek megfelelő és a műemléki környezethez illő területhasználati szerződést kössön.

A pályázatok október közepi benyújtási határidejére négy pályázat érkezett, majd az azt követő egy hónapos hiánypótlási időszak végére három pályázat maradt versenyben. A pályázat keretében a leendő tér kereskedelmi funkcióin kívül a terület fenntartására, a környezetbe illó építészeti megvalósításra, a nyújtani kívánt szolgáltatások biztosítására vonatkozó elképzelések mellett számos zöldterületi, műszaki és közművi tervet, nyilatkozatot kellett benyújtani. Természetesen a terület használatáért fizetendő ár is fontos szempont a bírálat során.

A pályázat győzteséről és az általa készített koncepcióról döntés várhatóan januárban születik.

A tér megújulása tehát együtt jár a jelenlegi állapot megszüntetésével és az új megépítésével.

A teret most uraló pavilonsor üzemeltetésére a pavilonok tulajdonosainak december 31-ig van szerződés szerint idejük, 2021 januárjában a jelenlegi pavilonokat elbontják, a leendő nyertes pályázó pedig a döntést követően fogja építési ütemtervét meghatározni.

Az átváltozás átmeneti kellemetlenségei után Óbuda kapuja méltó arculatot és környezetet nyer, a jelenleg elhanyagolt, beláthatatlan területek megszűnnek, a szolgáltatások bővülnek, az erre járók pedig esztétikus környezettel találkoznak a téren és környékén.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat célja, hogy igazi találkozóponttá váljon a Szentlélek tér és környéke.

Harmadik kerület egyik legnagyobb forgalmú csomópontja, kerületünk kapuja, a Szentlélek téri jelenlegi nem a legszebb …

Közzétette: Kiss László – & nbsp; 2020. december 27., vasárnap

Forrás: Kiss László Facebook, obuda.hu


'20. 12. 28.

Feliratkozom hírlevélre