Gulyás: Karácsonykor a családok közötti találkozásokat, érdemes lenne lehetővé tenni – ObudaMost

Matematika, virológia és tippelés a tetőzésről, két hónap eltéréssel. A kormány szerdán dönthet a korlátozásokról, de ha mégsem, akkor egy hét múlva.

Súlyos érvek szólnak amellett, hogy bő egy hétre fogadjunk el speciális szabályokat karácsonyra – idézte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentését az atv.hu  a parlamenti alkotmányügyi bizottsági meghallgatásáról.

A politikus elmondta, hogy a kormány már a holnapi ülésén foglalkozik a karácsonyi járványügyi szabályokkal. Ám ha holnap mégsem tudnak döntést hozni:

„a következő kormányülésen, december 9-én már lesznek világos szabályok karácsonyra, attól függően, hogy a szakemberek mennyire tudják előre jelezni a járványhelyzet alakulását”.

Gulyás Gergely hangsúlyozottan személyes véleménye, hogy a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni.

„Jó lenne, ha ez a találkozásokat is érintené. Nem lesz olyan a karácsony, mint az eddigiek voltak. De a találkozásokat nyilván a családok között talán valamivel szélesebb körben is érdemes néhány napra lehetővé tenni”

– jelentette ki.

Szerinte még a beutazás kérdését is meg kell fontolni, mert a miniszter szerint „nagyon sokan karácsonyra szeretnének hazajönni, akkor is, ha ennek van számtalan veszélye is”.

Gulyás Gergely mondott még érdekességeket, megemlítve, hogy a járvány második hullámának a tetőzésére számtalan matematikai és virológiai képlet van.

„Az ezekért viselt konkrét felelősséget elhárítva, a legszélsőségesebb verziókat tudom elmondani: az egyik oldalon december 2-a, míg a másik a másik oldalon január vége”

– szállt be ilymódon a tippversenybe a miniszter.

Forrás: nepszava.hu


'20. 12. 01.

Feliratkozom hírlevélre