Szájer József lemondott az európai parlamenti képviselői posztjáról – ObudaMost

December 31-ével távozik európai parlamenti képviselői posztjáról Szájer József – írja a fideszes képviselő közleménye alapján a Hvg.hu. A politikus a döntéséről vasárnap tájékoztatta az EP elnökét, David Sassolit.

Szájer döntését a következőképpen indokolta:

Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.

Hozzátette, hogy döntése „egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot” és megjegyezte azt is, hogy a magyar kormány és az EU közötti jogállamisági vitának nincs köze a döntéséhez, egyetért a Fidesz álláspontjával és támogatja azt.

A politikus a jövőjével kapcsolatban azt írta, hogy „gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen” szeretne majd dolgozni, de részleteket nem árult el.

Szájer József a Fidesz alapító tagja, 2003 és 2010 között a Fidesz elnökségi tagja volt. 1990-től 2004-ig parlamenti képviselő volt, azt követően pedig az Európai Parlamentben képviselte a pártot. 2009-től az Európai Néppárt Képviselőcsoportjának jogalkotásért felelős alelnöke. Feleségét Handó Tündét, 2011. decemberében az Országos Bírósági Hivatal elnökévé választották, ezért Szájer lemondott minden pártbeli tisztségéről.

Forrás: hvg.hu


'20. 11. 29.

Feliratkozom hírlevélre