Fontos, hogy több figyelmet fordítsunk a füst- és szén-monoxid-érzékelőkre – ObudaMost

Rengeteg életet követelt már a szén-monoxid, de ha néhány alapvető szabályt betartunk, és pár egyszerű eszközt beszerzünk, mindez megelőzhető.

A katasztrófavédelem közleménye alapján, nemrégiben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében került szén-monoxid mérgezés miatt négy ember kórházba. Ugyanakkor szintén a közelmúltban három ember halálát okozta a halálos gáz. A katasztrófavédelem mindegyik haláleset kapcsán vizsgálatot indított, hogy feltárják azok körülményeit. 

Azonban mi is tehetünk ez ellen és néhány egyszerű lépéssel megelőzhetjük a mérgező szén-monoxid kialakulását:

Idén közel 659 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 251 ember szenvedett valamilyen mértékű mérgezést, 7 emberen pedig már nem lehetett segíteni, adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Akkor keletkezik szén-monoxid, ha a nyílt égésterű vízmelegítő vagy fűtőeszköz működés közben nem kap elég levegőt. Ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül ölhet.

A tűzesetek kialakulásai is megelőzhetőek

A katasztrófavédelem adatai szerint, idén eddig már 5371 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek miatt 438-an sérültek meg, és 74 ember vesztette életét. A legtöbben nem a lángok okozta hő miatt haltak meg, hanem füstmérgezést szenvedtek. Ezek az esetek megelőzhetőek lennének füstérzékelő használatával.

Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, amikor még sérülés nélkül ki lehet menekülni. Füstérzékelővel a kár is sokkal kisebb, hiszen hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat, akik több értéket tudnak megmenteni.

Fontos információk Mindenszentekre és Halottak napjára

A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) adott ki közleményt, amelyben a Mindenszentek és Halottak napjához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókra hívták fel a figyelmet. A budapesti köztemetők, október 26. és október 28. között 7-18 óráig, emellett október 29. és november 2. között 7-20 óráig lesznek látogathatók. A 10. kerületben található Újköztemető pedig október 23-án is nyitva tart 7…


'20. 10. 27.

Feliratkozom hírlevélre