Utoljára lesz szabad a pesti rakpart a hosszú hétvégén idén – ObudaMost

Az október 23-25-i hosszú hétvége lesz az utolsó alkalom idén, hogy hétvégére megnyitják a pesti rakpartot a gyalogos és kerékpáros forgalom előtt. Az élettel megtelt folyópart elnyerte a budapestiek tetszését, a megkérdezettek több, mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját.

Fél éven át, idén májustól október végéig minden hétvégén a gyalogosoké és kerékpárosoké volt a pesti alsó rakpart. A város közepén elhelyezkedő, páratlan természeti értéket, a Dunát korábban csak kevés helyen közelíthették meg a városlakók akadálytalanul. A Margit-híd és Közraktár utca közötti szakasznak az autómentesítésével egy 3,5 kilométeres sétány jött létre Budapest egyik legszebb helyszínén.

Az autómentesített rakpartot – a Medián témában végzett közvélemény-kutatása szerint – a budapestiek többsége támogatta: 73 százalék egyetértett azzal, hogy hétvégeken szüntessék meg a gépkocsiforgalmat, de még a forgalom teljes megszüntetését is 59 százalék helyeselte.

A rakpart gépjármű forgalom előli lezárása egyébként a forgalmi adatok alapján nem okozott torlódásokat a városban, azonban a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedési feltételein jelentősen javított. A kezdeményezés nagyon népszerűnek bizonyult a budapestiek körében. A hosszan tartó kijárási korlátozások enyhítésével biztonságosan, a zsúfoltság elkerülésével vehették birtokba a rakpartot gyalogosok, biciklisek, családok, illetve kutyások egyaránt. Számos közösségi és alulról szerveződő program valósult meg a rakpart megnyitott szakaszán, az emberek elkezdték használni a területet; több sport- és családoknak, gyerekeknek szóló esemény, valamint szemétszedési akció is megvalósult idén.

Az online közösségi tervezés nyers eredményei is azt mutatják, hogy a városlakók a jövőben zöldebb, autók nélküli, kikapcsolódásra alkalmas rakpartot szeretnének és egyértelműen támogatnák a rakpart gyalogosbarát megújítását.

Forrás: FPH


'20. 10. 22.

Feliratkozom hírlevélre