Indul a Római-part közösségi tervezése – ObudaMost

Kedd délelőtt közös sajtóbeszélgetést tartott Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes, Szabó Tímea, a Párbeszéd helyi országgyűlési képviselője, és dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a Római-parttal kapcsolatos tervekről és az induló közösségi tervezésről.

Az elmúlt évtizedben számos ötlet, javaslat született arra vonatkozóan, hogy a Róma-part árvízvédelmét milyen nyomvonalon, milyen műszaki megoldásokkal kellene rendezni, megerősíteni.

Az ezeket követő vitákban rendre felmerült, hogy az egyes megoldások – a védelem mellett – a Római-part milyen értékeit, funkcióit teszik tönkre, lehetetlenítik el. Máig nincs megnyugtató válasz ezekre a kérdésekre, ezért a Főváros úgy határozott, hogy fordítva vizsgálja meg a kérdést: először lássuk tisztán, hogy milyen Római-partot szeretnénk húsz év múlva, milyen értékeket akarunk védeni, majd keressük meg azokat az árvízvédelmi megoldásokat, amelyek ezt a jövőképet a leginkább szolgálják, támogatják.

A tervezési folyamat első, néhány hónapig tartó szakasza a jövőképtervezés. Ennek során a budapestiek vagy akár a környező települések lakói egy kérdőív segítségével megoszthatják véleményüket, igényeiket, elképzeléseiket a Római-part állapotával, funkcióival kapcsolatban.

Kerpel-Fronius Gábor a sajtóbeszélgetésen elmondta, a Főváros célja, hogy széleskörű társadalmi bevonás jöjjön létre a Római-part érdekében.

„Meg kell találnunk azokat a módokat, amelyekkel a környéken lakókat és a Római-partra gyakran kilátogatókat a lehető legszélesebb körben be tudjuk vonni a jövőkép tervezésbe. A Főváros elkötelezett a mentett oldal árvízvédelmének újragondolásában, megerősítésében. Az árvízvédelem műszaki megoldása nem teheti tönkre a Római-part természeti és kulturális értékeit. A Fővárosi Önkormányzat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával együtt elkötelezett a klímavédelem és a fenntarthatóság iránt, ezért nem támogatunk olyan megoldásokat, amelyek a természeti értékek jelentős károsodását okozhatják.”

Szabó Tímea, kerületünk országgyűlési képviselője az elhangzottakat kiegészítette azzal, hogy a Római-part újratervezésében egy koncepcionális változás van: 

„a politika szeretné kiszolgálni az emberek igényeit, és nem fordítva. Helyi, fővárosi és országos egyetértés van abban, hogy a Római-part maradjon meg annak, ami most is: egy csodálatos természeti értéknek.”

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere elmondta, a III. kerületnek jelenleg nincs érvényes, elfogadott műszaki terve a Római-part átalakítására. Szerinte:

„A Római-part alapvető funkciója a rekreáció, és ezt szeretnénk megőrizni a továbbiakban is. Legyenek olyan partszakaszok a területen, ahol a lakosság le tud menni a vízhez. Célunk, hogy egy sokkal ember- és természetközelibb Római-part jöjjön létre.”

https://www.facebook.com/KissLaszloBP03/posts/3552608958093075

Forrás: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata/FPH Sajtó


'20. 09. 15.

Feliratkozom hírlevélre