Az ELTE bezárat egy 400 fős kollégiumot – ObudaMost

Újragondolják a hallgatók kollégiumi ellátását a következő tanévtől az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a biztonsági intézkedések, és az elővigyázatosság miatt. 

Az ELTE több budapesti kollégiumát is bezárhatja az őszi félévben, emiatt pedig csökkenhet a kiadható – eddigi adatok alapján körülbelül 3200 darab (plusz a külföldi hallgatóké) – férőhely száma. Szeptembertől a 400 férőhelyes Kerekes utcai kollégiumot például nem fogják igénybe venni, de a többi kollégium szobáit is átmenetileg mindenhol kétágyassá alakítják.

Ez utóbbi és még két fő eleme lesz az új rendszernek: a második egy hatékony egyetemi lakhatástámogatási rendszer kialakítása, a harmadik pedig annak megerősítése, hogy kiegészítésként magántulajdonban lévő szálláshelyeken is el tudják helyezni az arra igényt tartó hallgatókat. Valamint a kapacitás 2 százalékának megfelelő mennyiségű üres szobát is fenntartanak majd egészségügyi célokból – írják, hozzátéve: ősztől szabályozni fogják a közös használatú helyiségekben tartózkodók számát, illetve gyakoribb takarításokkal és fertőtlenítésekkel is készülnek.

Az egyetem szerint átmeneti intézkedésekről van szó, amit a járványügyi helyzet miatt hoztak meg, és egyelőre az őszi félévre vonatkoznak, amikor még szükség lehet a koronavírus elleni védekezésre. A döntést hetek óta készítették elő, bevonva a kollégiumi és egyetemi Hallgatói Önkormányzatokat is – írja az oldal.

Mi lesz azokkal, akiknek nem jut hely szeptembertől?

Azoknak a hallgatóknak, akik szociális helyzetük nehézségeit a kollégiumi felvételi eljárás során igazolták, azonban kollégiumi férőhelyet nem kaptak és lakhatási hozzájárulásra nyújtottak be igényt, az őszi szemeszterben 20-40 ezer forint/fő/hó ösztöndíjat folyósítanak majd – fogalmaznak.

Az is kiderült, hogy ha rövid időn belül ismét emelkedni fog a szállásszolgáltatás iránt érdeklődők száma, akkor 2021 februárjától ismét üzembe helyezhetik a felújítás alatt lévő Kunigunda úti Kollégium B épületét. Valamint arról is írnak, hogy az előző években hirdetett 300 férőhelyen kívül már most további mintegy 500 férőhelyet tudnak ajánlani a főváros különböző pontjain (különböző árak mellett), ehhez pedig további 500 férőhelyet szeretnének hozzátenni július végéig.

Még márciusban kellett minden hallgatónak kiköltöznie a kollégiumából azért is, hogy szükség esetén karantént rendezhessenek a járvány miatt. A megszokottól eltérően ebben a félévben még a következő tanévi jelentkezés sem indult el az ELTE-n.

Forrás: https://eduline.hu/


'20. 06. 23.

Feliratkozom hírlevélre